Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)
ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai
tói befutó jelentések alapján a számvevőség minden év áprilisában és októberében kimutatást készített a széna, szalma, zab és egyéb takarmányárakról. E kimutatásokat az ügyosztály felterjesztette az udvarhoz tájékoztatónak, a postabérek megállapítására. A szállítási idő módosítása is elég gyakori volt. Ezt a postaigazgatóságok véleménye alapján kérték az uralkodótól. Az örökös tartományokban történő postabér, vagy szállítási idő szabályozásáról a kancelláriától nyert értesülést továbbították a postaigazgatóságok felé. Hasonló módon járt el az osztály a távolságok módosításáról hozzá érkező leiratokkal. A levelek feltörésével, elvesztésével vagy elrablásával kapcsolatos panaszok esetén a vizsgálatok megindításáról az ügyosztály intézkedett. Az 1790-es évektől kezdve egyre inkább igyekeztek a bécsi udvarban a magyar posta szervezetét kémkedési célokra felhasználni, hogy ezzel a törvényhatóságok és a politikai szempontból az udvar számára veszélyes magánosok levelezését megfigyeljék. Ugyanakkor a levéltitok megsértését, ahol ebben az államérdek nem játszott közre, a legszigorúbban megbüntették. A hírlapok postai szállításának engedélyezéséről szóló kérelmeket az ügyosztálya kancellárián keresztül az udvar elé terjesztette. Azoknak a külföldi és hazai hírlapoknak a jegyzékét, melyek postai szállítását engedélyezték, a bécsi főpostahivatal leküldte a helytartótanácsnak; ahonnét továbbították a kerületi postaigazgatóságokhoz. Ha a portmentességet nem élvező hivatalok a levélszállítási dijak befizetéséről szóló nyugtákat nem küldték be megszabott időre, akkor az ügyosztály felszólította őket mulasztásuk pótlására. A postaszemélyzet kinevezésére, előléptetésére és nyugdíjazására vonatkozóan a kamarával egyetértésben az ügyosztály tett javaslatot az udvar felé. Szabadságolási ügyben a helytartótanács a saját hatáskörében döntött. A tisztviselők kihágási ügyeiben az uralkodó döntött a helytartótanács javaslatára. Az ilyen ítéletekről aztán az összes postaigazgatóságokat értesítették. A postamesteri állás javadalmazását, tekintettel a szállítással kapcsolatos lótartásra, igen sok helyen postaföldek juttatásával egészítették ki. Első-" sorban legelőt és kaszálót adtak a postalovak részére, de gyakran szántóföldet is a postamestereknek. Lehetőleg a postaállomások közelében voltak ezek a földek, melyeket rendszerint a községek vagy a kincstár, sőt gyakran a földbirtokosok ajánlottak fel és idővel átmentek a postamesterek tulajdonába. Ezek a postaállomáshoz tartozó telkek mentesek voltak mindenféle közszolgálat alól. A községek vagy törvényhatóságok azonban ementességet gyakran nem vették figyelembe és a postamestereket valamilyen közszolgálat teljesítésére akarták kényszeríteni. A postamesterek ilyen esetekben a helytartótanácshoz fordultak panaszaikkal, ahonnan azonnal szigorú utasítás ment az illetékes törvényhatósághoz, hogy a postaállomásokhoz tartozó telkek után a közterhek behajtását azonnal szüntessék be. Az ügyosztály iratainak irattári rendszere azonos a többi ügyosztályéval. Az 1783/84., 178,5. és 1785/86. évi iratok lajstromai és mutatói a „Regestrum" c. központi lajstromkönyv 111., 130. és 132. rakszámú köteteiben találhatók. A szabályrendeleteknek az „Acta" sorozatból történt kiemelését az 1810-es évektől kezdődően — bár nem következetesen — bejegyezték a
