Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)
BEVEZETÉS
a tanács figyelmét. A javaslat sorsa fölött döntő szavazásban a bizottság tagjai nem vehettek részt.* Az állandó bizottságok Voltak olyan ügyek is, amelyek rendszeresen foglalkoztatták a helytartótanácsot; ezek előkészítésére állandó bizottságokat szerveztek. Elsőnek a számvevő bizottság alakult meg, amely a helytartótanács számvevőhivatalának munkáját vizsgálta felül. Másodiknak kezdte meg működését a gazdasági bizottság. Még 1724-ben kinevezte a király a helytartótanács harmadik bizottságát, a kegyes alapítványi bizottságot. A bizottságok száma később egyre növekedett, úgyhogy 1754-ben az említett három bizottságon kívül még a következők működtek: vámügyi bizottság, egészségügyi bizottság, a zsidó türelmi taxa ügyét intéző bizottság, nemességvizsgáló bizottság, vallásügyi bizottság, lelkészpénztári bizottság és a győri püspökség gondnokságát intéző bizottság. Tehát összesen tíz állandó bizottság ülésezett, általában hetenként kétszer. A számvevő bizottság, amelynek a legtöbb munkája volt, mindennap, sőt szükség esetén napjában kétszer is összeült. Egy-egy bizottság hétnyolc helytartótanácsi tanácsosból és egy titkárból állt. A számvevő bizottságnak a tanácsosokon kívül a számvevők is tagjai voltak. A zsidótaxa és a lelkészpénztár ügyét intéző bizottságban kamarai tanácsosok is megjelentek, mert az ezekben tárgyalt ügyeknek pénzügyigazgatási vonatkozásai is voltak, az egészségügyiben pedig egészségügyi tanácsadóként egy orvos is részt vett. A vallási és egyházi kérdéseket intéző bizottságokban az esztergomi érsek elnökölt és nagyjából a tanácsosok is ugyanazok voltak. A bizottsági tárgyalások nagy elfoglaltságot jelentettek a tanácsosok számára. A főpapi és főúri tanácsosok többnyire csak megjelentek az üléseken, de az érdemleges munkában — kevés kivétellel — nem vettek részt, azt a köznemesi tanácsosok végezték. A bizottságok hatásköre, a tárgyalásnál szem előtt tartandó elvek s a tárgyalás és jelentéstétel módja hosszú ideig nem volt pontosan szabályozva; csak a lelkészpénztári bizottság számára adott ki az uralkodó 1733-ban utasítást. A gyakorlatban az a szokás honosodott meg, hogy a bizottság együttes tanácskozásának eredményét a titkár írásba foglalta, a tagok valamennyien aláírták és jelentés (relatio) formájában a tanácsülés elé terjesztették. (A bizottsági titkárok ezenkívül jegyzőkönyvet, protocollumot is vezettek a megtárgyalt ügyekről.) A tanácsülésen azután — a helytartótanács működésének első éveiben — alaposan megtárgyalták a bizottság által előkészített ügyeket s meghozták a határozatot. Minthogy azonban az azonos természetű ügyeket állandóan ugyanazok a bizottságok készítették elő, olyan hozzáértésre tettek szert egyes kérdésekben, hogy jelentésüket a tanácsülés később már úgyszólván vita nélkül fogadta el. A tanács szerepe így arra korlátozódott, hogy a bizottságok javaslatait hozzájárulásával szentesítse. * A helytartótanács szervezetét, ügyintézési módját és az ezekben végbement változásokat nagyrészt Ember Gyó'zó': A m. kir. helytartótanács ügyintézésének története 1724—1848. Bp. 1940. munkája alapján ismertetjük. Azoknál a részeknél, amelyeknél eredeti forrásokat használtunk, általában utalunk a lelőhelyre.
