Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

A katonáknak polgári lakosok ellen elkövetett, illetve a polgári lakosoknak katonák ellen elkövetett bűncselekményei ügyében, meg katonai és polgári személyek egymás elleni követelései ügyében a törvényhatóságok és a főhadparancsnokság részéről beérkező panaszokat és jelentéseket, vallomásokat, ítéleteket a helytartótanács továbbította a másik félnek. A katonáknak szóló idézőlevelek (citatoria) kézbesítésében is közreműködött. Az elítélt katonáknak büntetésük kitöltése végett a katonai vagy polgári hatáságoknak történő átadása 1787-től kezdve ugyancsak ennek az ügyosztálynak a közvetítésével ment végbe. (1787-ig a közadói osztály — dep. contributionale — intézte ezt.) Sok dolga volt a helytartótanácsnak a katonák szabadságolásával (ablicentiatio). A megyék kéréseit, amelyekben valamely katona számára szabadságot, vagy a szabadság meghosszabítását kérték, közölte a főhadparancsnoksággal. Elküldte a megyéknek a főhadparancsnokság közlését arról, hogy kinek engedélyezett szabadságot, s arról, hogy mely szabadságolt katonáknak kell visszatérniük. (Ugyanis a megyéknek kellett gondoskodniuk arról, hogy a katonák a szabadság lejártakor visszamenjenek ezredükhöz.) Neki jelentették a megyék, hogy a katonákat visszaküldték, illetve nem találják őket. Hasonlóképpen sokat kellett foglalkoznia a katonák végelbocsátásának (dimissio) ügyével is. A katonaságtól való elengedésüket kérő katonák a megyénél vagy közvetlenül a helytartótanácsnál adták be folyamodványukat. A katonák ugyanis örökösen tartoztak katonáskodni; 20 évi szolgálat után azonban kérésükre általában meg szokták nekik adni az elbocsátólevelet. (Csak 1830-ban, a 7. tc-ben határozták meg először a katonák szolgálati idejét, mégpedig 10 évben.) Az ilyen kérésekre vonatkozóan a helytartótanács kikérte a megye véleményét. 1802-től kezdve csak akkor fogadhatta el az ilyen kérvényeket a helytartótanács, ha el voltak látva a törvényhatóságok, vagy a kérés jogosultságát igazoló személyek ajánlásával. A kéréseket továbbította döntés végett a főhadparancsnoksághoz, olykor magához az uralkodóhoz. —'- Ingyen általában csak az egyetlen fiúkat bocsátották el, vagy olyanokat, akik valamilyen foglalkozásban nélkülözhetetlenek voltak, egyébként az elbocsátott katonának mást kellett állítania maga helyett és meg kellett fizetnie a ruhapénzt (Monteur-Geld, amictualis pecunia). — A döntésről értesítette az illető megyét. A helytartótanácshoz érkeztek be a rokkant katonáknak nyugzsold, másképp nyuggaras (stipendium) elnyeréséért, vagy a sérvitézek (invalidusok) házába való felvételért beadott folyamodványai. Ezeket továbbította a főhadparancsnoksághoz és döntéséről értesítette a kérelmezőt. (Elvétve egyes invalidus-házak állapotáról is kapott jelentéseket.) Hasonló volt e helyzet akiszolgált katonáknak, katonatisztek özvegyeinek, árváinak nyugpénz, kegypénz elnyerése végett beadott kéréseivel; ezekre nézve kikérte a főhadparancsnokság véleményét és döntésre az uralkodó elé terjesztette. Intézkedett a nyugpénzek, kegypénzek kifizetésének megindításáról, illetve nyugpénzt, kegypénzt élvezők halála esetén a kifizetés megszüntetéséről. A katonaárvák, katonagyermekek és polgári" származású fiúk árvaházba, illetve katonai nevelőintézetbe való felvételéért magánszemélyek, megyék részéről benyújtott kéréseket elküldte döntésre a főhadparancsnoksághoz. A katonai