Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

teljes mértékben a szabadabb áramlat, részben az, hogy II. Lipót idejében és I. Ferenc uralkodásának első éveiben a magyar kancellária s a helytartótanács mérséklő magatartása és a revizori hálózat meglehetősen rendszertelen és határozatlan működése gátolta az udvar szándékainak teljes érvényesülését. Az egymást követő rendelkezések mégis egyre jobban korlátok közé szorították az írók, nyomdák, könyvkereskedők működését. 1794-ben megtiltották az örökös tartományokban kiadott könyvek magyarországi újranyomását és viszont. 1796-ban kimondották, hogy a peres ügyekben használt akták csak annyi.példányban nyomathatók ki, amennyi a per viteléhez szükséges s kereskedelmi forgalomba ezek nem kerülhetnek. 1795-ben, majd 1798-ban megszabták, hogy a megyék és városok cenzúra nélkül csak adótáblázatokat, útlevél-űrlapokat és hasonló iratokat nyomathatnak ki. 1798-ban szigorúan megtiltották, hogy valaki a hazai cenzúrázás után írását külföldön nyomattassa ki. Ugyanekkor feloszlatták az olvasóköröket (lectorea cabineta, musaea cabineta, Lesekabinet), egy évre rá pedig a kölcsönkönyvtárakat (bibliotheca accommodatoria) is betiltották s hosszú évekig nem volt egyetlen olvasókör és kölcsönkönyvtár sem a Habsburg-országokban. Csak 1811-ben engedték meg újra kölcsönkönyvtárak felállítását. Magyarországon négyet engedélyeztek, kettőt Pesten, egyet Budán és egyet Pozsonyban. A helytartótanács kapta meg azt a jogot, hogy a kérelmezőknek, akik az előírt feltételeknek megfelelnek, megadja az engedélyt kölcsönkönyvtár felállítására. Egyúttal szabályozták azt is, hogy mely könyveket köteles minden vállalkozó a kölcsönkönyvtárban tartani és ezenfelül mely könyveket szabad tartania. A revizorokat megbízták, hogy a kéziratok elbírálásakor jelöljék meg azt is, fölvehető-e a mű kölcsönkönyvtárakba, ill. előírandó-e azok számára. Ausztriában 1802-ben bevezették a hagyatékokban talált könyvek ellenőrzését is s közülük a tiltottakat lefoglalták. Nálunk ezt a rendeletet a várható tiltakozás miatt nem hirdették ki s csupán a meghalt katonatisztek könyveire terjesztették ki az ellenőrzést, mivel ezek hagyatéka felett a katonai hatóság rendelkezett. 1830-ban az országgyűlés kimondotta, hogy a nemes tisztek hagyatéka ügyében egyedül a polgári hatóságok intézkedhetnek. A nem nemes katonatisztek hagyatékát azonban ezután is a katonai hatóság kezelte s ez továbbra is az Ausztriában érvényben levő rendeletnek megfelelően járt el. A hadparancsnokság tehát elkészíttette a hagyatékban talált könyvek jegyzékét s felküldte a helytartótanácsnak. A helytartótanács a revizori hivatallal átvizsgáltatta a jegyzéket s megjelölte a tiltottakat. Az örökös azután csak az engedélyezett könyveket kapta meg, a tilosakat elkobozták és a helytartótanács titkos levéltárában helyezték el. II. Józsefnek a cenzúráról vallott felfogásával való teljes szembefordulást szembetűnően mutatta az, hogy I. Ferenc a bécsi cenzúrát 1801-ben a rendőrminisztérium alá rendelte. Nem elégedtek meg azzal sem, hogy a legnagyobb szigort vezették be könyvrevízióban és cenzúrában, hanem ki akarták küszöbölni a forgalomból a II. József korában engedélyezett, szerintük veszedelmes könyveket is. Ebből a célból az uralkodó 1803-ban „recenzúráló" bizottságot (Recensurierungs-Kommission) állított fel, amely átvizsgálta az 1791 előtt megjelent könyveket s kétéves működése során ezekből mintegy 2500 könyvet eltiltott. Amint egy-egy jegyzék elkészült az újonnan eltiltott