Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

II. József megengedte, hogy a zsidók Pozsonyban könyvnyomdát alapítsanak, melynek termékeit vám mellett Ausztriába is szabad volt kivinni. Eltörölte az ország határát átlépő zsidók személyes vámját, mely nemcsak anyagilag volt sújtó, hanem személyileg is megalázónak tartották. 1787. július 23-án rendelte el II. József, hogy 1788. január 1-től kezdve minden zsidó német vezetéknevet viseljen, amit életében nem változtathat meg. Leány az apja, asszony pedig a férje nevét kellett hogy felvegye. Ugyanakkor megtiltotta a zsidó nyelvű nevek további használatát. 1787 november végéig kellett a névfelvételt mindenkinek német nyelven írásban bejelentenie az illetékes magisztrátusnál. A bejelentést, miután a rabbi és a beíró lepecsételte, meg kellett őrizni. 1793-ban szabályozták a zsidók türelmi adójának a behajtását. A zsidók kétféle adóterhet viseltek, a türelmi taksát (taxa tolerantialis) és a járulékos (accessorialis), vagy az egykorú elnevezéssel „mellesleg való adót". Az adókivetés alapjául a jövedelemösszeírás szolgált. Adóalapnak részben a családot, részben pedig a keresetet tekintették. 1793 előtt összeírások csak nagyobb időszakonként, körülbelül tizenöt évenként voltak. Ezalatt azonban számos család elhagyta régi lakóhelyét, többen pedig meghaltak és így a kivetett adót nem tudták behajtani. 1784-től 1793-ig több mint 378 ezer forintra nőtt a behajtatlan adó összege. Ezért 1792-ben a helytartótanács és kamara képviselőiből álló vegyes bizottság foglalkozott a türelmi adó behajtásának a szabályozásával. A bizottság javaslata alapján adta ki az uralkodó 1793. február 11-én a zsidók jövedelmének az összeírásáról és az adóbehajtásáról szóló rendeletét. Ennek értelmében három évenként kellett a vármegyéknek az összeírásokat végrehajtaniuk. De mivel ezalatt is jelentős változások történhettek, ezeket évről évre az összeírásokban fel kellett tüntetni és a módosított kimutatást minden év szeptember végéig a helytartótanácshoz felterjeszteni. Az összeírást a helytartótanács által elkészített űrlapok szerint hajtották végre. A táblázat első rovatába a családfő nevét jegyezték be. A másodikba a személyek számát (házigazda, feleség, özvegy, fiú, leány, rokonok, testvérek, szolgák) tüntették fel. A harmadik az évi jövedelmet tartalmazta az alábbi szempontok alapján: 1. kereskedésből, 2. árendából, 3. kézi-iparból (a mesterség megnevezése), 4. birtokból (ház, szántó, kaszáló, szőlő, kert), 5. lovakból, 6. szarvasmarhákból (igás vagy hízott ökör, fejős vagy meddő tehén), 7. más marhákból (borjú, juh, kecske). A kereskedőket négy osztályba sorolták. Az elsőbe az évi ezer forinton felül, a másodikba az ezer, a harmadikba az ötszáz forintig keresőket, a negyedikbe pedig a házalókat jegyezték fel. A táblázat negyedik fő rovatában a jövedelem összegét, az ötödikbe viszont a fizetendő évi adót írták be. A törvényhatóságok által a helytartótanácshoz felküldött összeírásokat a számvevőhivatal az összesítések elkészítése után az ügyosztálynak adta át végleges megőrzésre. Az adóbeszedést a hitközségek által választott pénzbeszedő (perceptor) és egy ellenőr (contralor) végezte. Az 1793-as utasítás pontosan megszabta, hogy a pénzbeszedőnek milyen nyilvántartási és számadási könyveket kell vezetnie. Az összegyűlt adót minden hónap végén a legközelebbi kamarai pénztárba szállították. A pénzbeszedő számadásait a törvényhatóságok megbízott tisztviselői évről évre ellenőrizték.