Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)
ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai
tettek a tűzoltófelszerelések állapotáról és a tűzvészpénztárak bevételeiről és kiadásairól. E beszámolók átnézése után gyakran felszólította a megyéket és városokat új tűzoltófelszerelések beszerzésére. Felülvizsgálta az ügyosztály a törvényhatóságok által hozott tűzbiztonsági építkezési szabályrendeleteket. Nagyobb füzekről részletes jelentést kért a vármegyéktől és városoktól. Utasította a törvényhatóságokat a tűzvészek okainak, vagy okozóinak a kinyomozására. Felülvizsgálta a tűzkár, a víz, jég és egyéb természeti csapások elleni biztosításra alakult társaságok alapszabályait és javaslatot tett az uralkodónak működésük engedélyezésére. Ha valahol az országban tűzvész, árvíz, jég, földrengés, vagy bármi más természeti csapás érte a lakosságot, akkor a károsultak részére történő gyűjtést az ügyosztály előterjesztése alapján a helytartótanács engedélyezte. Előzőleg azonban részletes tájékoztatást kért a megyéktől, a károsodás méreteiről és ennek beérkezése után döntött. Az engedély megadásán kívül az ügyosztály körlevelekkel fordult a hatóságokhoz a gyűjtés megindítására. Az összegyűlt összegnek a károsultak részére történő átadásáról szóló nyugtákat az ügyosztályhoz terjesztették fel. Ha a károsulás nagyobb méretű volt, akkor a helytartótanács felterjesztést tehetett az udvarhoz, hogy a gyűjtést az örökös tartományokban is indítsák meg. Hasonló módon érkeztek udvari leiratok az örökös tartományok kárt szenvedett lakóinak a felsegélyezéséről. Ebben az esetben az ügyosztály indította meg az országban a gyűjtést a törvényhatóságokhoz intézett körlevél útján. Az 1805. évi francia háborúban károsult tartományok részére megindított gyűjtéssel szintén az ügyosztály foglalkozott. A rendőri osztály intézte az útlevélügyeket. Az ország határain belülre szóló útlevelek kiadása a főszolgabíró, az örökös tartományokba is érvényeseké pedig az alispán hatáskörébe tartozott. Ezeknek a kiadását is a helytartótanács szabályozta. Járványos betegség esetén megtiltották az útlevélkérések teljesítését. Külföldre szóló útleveleket a helytartótanács vagy kancellária adott. Előzőleg azonban információt kértek a kérvényezőről az illetékes törvényhatóságtól. A mesterlegények vándorkönyveinek kiadását is az ügyosztály szabályozta. Az ország határain működő katonai, vagy kamarai hatóságok a külföldre utazókról vezetett jegyzéket negyedévenként megküldték a helytartótanácsnak. A beérkezett jelentéseket a kancelláriához terjesztették fel. A helytartótanács által kiadott útlevelekről és láttamozott vándorkönyvekről a kiadóhivatal vezetett nyilvántartást. Ezeket szintén negyedévenként kellett felküldenLa kancelláriához. Az útlevélügyhöz szorosan kapcsolódott a kóborlók és csavargók rendszabályozásának a kérdése. Az útlevél nélkül.vándorlókat eredeti lakóhelyükre kellett visszatoloncolni. Csavargóknak tekintették a kóborcigányokat is. A cigányok állandó vándorlásának a megakadályozására a „departamentum zingarorum" 1785-ben történt feloszlatása után a rendőri osztály-adott utasításokat a törvényhatóságoknak. Az útlevél nélkül Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok kiutasításával is itt foglalkoztak. Felülvizsgálták a megyei és városi dologházak alapszabályait, valamint a cseléd- és szolgarendre vonatkozó törvényhatósági szabályrendeleteket. A cselédviszonyok ellenőrzését 1790-ben vette át az ügyosztály a „departamentum politicum comitatuum"-tól. A rendőri osztály hatáskörébe tartozott a gyilkosságok okainak felderítése és a gyilkosok köröztetése. Körlevélben közölte a törvényhatóságokkal a
