Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

létére kiterjed, a tisztújítástól a kiadások aprólékos ellenőrzéséig; királyi biztosok végzik a városok szervezetének modernizálását, egységesítését s ők vizsgálják ki és simítják el a városokban igen gyakran felmerülő ellentéteket, gyakran évekig tartó munkával. A városoknak két kormányszéktől való függése ellen több oldalról is támadás indul. A kamara — a helytartótanács felállítása előtti állapotot véve alapul — azt állítja, hogy a városok igazgatása mind politikai, mind gazdasági tekintetben eléje tartozik s megkísérli a városokat teljesen a maga' illetékessége alá vonni. A rendek viszont a helytartótanács kizárólagos illetékességéért küzdenek, mert attól tartanak, hogy a kamarai befolyás következtében a városok az országgyűlésen a kormány engedelmes eszközeiként szerepelnek majd. Maguk a városok természetesen a sok korlátozást jelentő felügyelet lazítását szeretnék elérni. De egyik törekvés sem jár sikerrel, az udvar kitart a megosztott s változatlanul erős felügyelet mellett, s hogy a két kormányszék közti súrlódásoknak elejét vegye, 1794-ben pontosan megszabja, hogy a városok mely ügyei tartoznak a helytartótanács, mely ügyei a kamara elé s melyek azok a városi ügyek, amelyeket közösen, a vegyes bizottság útján kell elintézniük. A liberális korban fokozott erővel újulnak meg a támadások a városok kettős függése ellen mind a nemesség, mind a városok részéről — hiszen a városoknak adandó nagyobb országgyűlési szerepnek a kamarai befolyás egyik legfőbb akadálya —, de a kormányzat semmit sem változtat e rendszeren, s így az egészen 1848-ig fennmarad. A szigorú felügyelet, gyámkodás mellett azonban csak a foltozgatásig jut el a kormányzat a városok problémáinak megoldásában. Egységes, a városi kormányzás egész területét átfogó rendszer nem jön létre a rendi kor végéig sem. Az 1790—91-i országgyűlésről kiküldött rendszeres bizottságok közül a publico-politica commissio, majd az 1825—27-i országgyűlésről e régi munkálatok átvizsgálására kiküldött regnicoláris deputáció foglalkozott ugyan a városok ügyével is, de ilyen irányú tervezeteikből semmi sem lett törvénnyé. Ugyanígy nem lett törvény az 1843—44. évi országgyűlésen tárgyalt városi bizottsági munkálatból sem; csak az utolsó rendi országgyűlésen fektették új alapokra a szabad királyi városok szervezetét. A helytartótanács tehát az egész 1783-tól 1848-ig terjedő korszakban foglalkozott asz. kir. városokkal hol nagyobb, hol kisebb hatáskörrel. 1783 és 1790 között — mint láttuk — a városok mind közigazgatási, mind gazdasági tekintetben a helytartótanács ellenőrzése alá tartoztak. A helytartótanács nézte át a városok jegyzőkönyveit, amelyeket azoknak rendszeresen be kellett küldeniük. Ez intézte a városok évenkénti tisztújításának ügyét. 1784-től kezdve a városok kötelesek voltak a választás ideje előtt harmadévvel kérést beadni a helytartótanácshoz az ún. „decretum restauratorium" kiadásáért; ezt a kérést a helytartótanács továbbította az uralkodóhoz s az a kancellárián keresztül leküldte a decretumot a helytartótanácsnak, a helytartótanács pedig továbbította a városoknak. Csak ezután tarthatták meg a városok a tisztújítást, amelyre rendszerint királyi biztos ment ki a helytartótanácstól. A tisztújítás lefolyásáról azután a biztos, illetve ha nem ment ki biztos, a város jelentést tett a helytartótanácsnak. Ide fordultak az egyes városi polgárok és a választott polgárság a magisztrátus elleni panaszaikkal; ezek kivizsgálására is többnyire biztost küldött ki a helytartó-