Magyarországi és erdélyi központi kormányszervek szervezetének és működéseinek története 1526-1867 (Levéltári szakmai továbbképzés Felsőfok 7. Budapest, 1959)
Az abszolutizmus korának magyarországi kormányzata(1849-1867)
között a&kormányzat követelésébe* 134^ óta tiltva volt mindem választás, aminek az lett a következiáén/e, hogy a közsági képviseletek megmerevedtek és elvesztettéi eleven kapcsolatukat a községi polgársággalo A kormányzat községi politikájában az irányzat érvényesölt, hogy a városok és községek elöljárói felülről mozgatott bábokká váljanak, hogy a községi életet ».*í állami közegek vezetése alá helyezzék* Az egész államapparátusnak alapvető hibája volt, hogy hiányzott a társadalmi ellenőrzés lehetősége, Bzért válhatott a Bach által' kiépített s-öly fennen dicsért modern "polgári' 1 közigazgatás @ly élettől idegenné, hatástalanná és gyűlöletessé* A lakosság részéről az újfajta, a kapitalista fejlődésre Jellemző ; a gazdasági életre ráépülő. abba beleavatkozó és annak hasznából részesedő állam /.amely azonban a kapitalizmus szabad kibontakozását mégsem angedte meg/ már magábanvSTe is visszatetszése©! találkozott. E visszatetszést azután gyűlöletté növelte a kormányzat idegen és önkényuralmi volta. Mielőtt a magyarországi kormányszervek vizsgálatára rátérnénk, röviden foglalkoznunk kell a bécsi központi kormányszervekkel, amelyeknek azok alá voltak rendelve* Az osztrák "Ministerrat" /minisztertanács/ 1848. március 18-án alakult meg, miuxan a TFécsi forradalom Metternich kormányrendszerét megbuktatta. A belügyminiszteri tárcát br* pillersdorff Fsrenc, az addigi cseh-osztrák kancellár kapta* Billensdorff helyét jull^a 18-án br, Boblhoff-Mer Antal foglalta el a belügyminiszteri széfben, a bécsi októberi forradalom után azonban az uralkodó őt is menesztette s a konzervatív, centralista gr* Stadion-Warthausen ífcrencet nevezte Ü3 belügyminiszterré* 1349 áprilisától br. Bach Sándor /addig az igazságügyminiszter/ látta el a belügyminiszteri t^öndőket* Az 18^Q-as jPillersdorff- ós Doblhoff-féle "Miniateríum des Innern R /belügyminisztérium/ területi illetékessége a cseh-osztrák örökös tartományokra terjedt ki. Magyarországot illető ügyekben a magyar belügy és más minisztériumokkal a király személye körüli magyar minisztérium utján érintkezett* 1848 őszén azután elhidegült a viszony az osztrák és magyar kormány között* November 12-én a bécsi rendőrség bezárta a király személte körüli minisztériumot, éttől fogva az osztrák minisztériumok a magyar hatóságokkal a hivatali kapcsolatot felfüggesztettnek tekintették s az osztrák belügyminisztérium az osztrák tartományi hatóságoktól hosszá beérkoső áttelepülés iránti kérvényekot nem továbbította a magyar korrsányhoz, hanem egyszerűen irattárba tette* Stadion kezdettől fogva az összmonarchia belügyminiszterének tekintette magát, s minisztériumát a "yeruin i&te böhmlsche-asterr. Ho.fk.-mzlei" /egyesitott csehreőztrák kancellária/, valamint a magyar ..'ós erdélyi kancelláriák közös jogutódjának, A^ osztrák belügyminisztérium hatáskörének kiterjesztése Magyarországra azonban csak 1849 végére vált teljessé* A szabadságharc alatt „in.ischgrátz mint hadser ^főparancsnok még megtiltotta a kerületi parancsnokoknak és királyi biztosoknak, hogy rajta kivül mástól utasításokat elfogadjanak. Windischgrátz leváltása után azonban az osztrák belügyminiszter már közvetlenül intézkedett magyar ügyekben*