Dóka Klára: Levéltárkezelői ismeretek : Oktatási segédanyag a tanfolyami hallgatók részére (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 7. Budapest, 2001)

4. Az államigazgatás napjainkban

A helyi önkormányzatok Az önkormányzás joga az Alkotmány IX. fejezete alapján - a Magyar Köztár­saság valamennyi településén (község, város, főváros, fővárosi kerületek), valamint a megyékben megilleti a választópolgárok közösségét. A helyi önkormányzatok alapjogai egyenlők, de kötelezettségeik eltérőek lehetnek. Az Alkotmány kimondja, hogy a helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket (feladatokat és hatáskörö­ket) csak törvényben lehet szabályozni, ez elsősorban a kormánnyal és a közigaz­gatás központi szerveivel szemben részesíti védelemben az önkormányzatok önálló­ságát. A helyi önkormányzatokról szóló törvényben (az 1990. évi LXV. és az 1994. évi LXI-II. tv.) - az Alkotmány alapján - rögzített jogok közül, a három legfontosabb az önkormányzatoknak az önállósághoz, a demokratikus helyi hatalomgyakorláshoz, valamint az önkormányzati jogok bírósági védelméhez való joga. A helyi önállóság­hoz való jog azt jelenti, hogy a helyi önkormányzat a képviselő-testületen keresztül önállóan szabályozhatja, illetőleg egyedileg igazgathatja a helyi érdekű közügyeket. Ez egyben a helyi szabadságot, az autonómiát adja. Az önállósághoz való jog u­gyanakkor nem jelenti az államtól való függetlenséget. A helyi önkormányzatok a jogállam részei. A törvényeket meg kell tartaniuk, döntéseik nem lehetnek jogsza­bállyal ellentétesek. Az önállóság garanciája, hogy a Kormány csak törvényességi ellenőrzést gyakorol a helyi önkormányzatok felett, az önkormányzati döntések kizá­rólag törvénysértés esetén bírálhatók felül. Saját jogai védelmében az önkormányzat bírósághoz Alkotmánybírósághoz fordulhat. Az önkormányzat a törvény keretei kö­zött önállóan alakíthatja szervezetét és működési rendjét, önkormányzati jelképeket alkothat, helyi kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat. A helyi önkormányzás a helyi közügyek intézésére, meghatározott feladatok ellátására, hatáskörök gyakorlására irányul. Ezt a tevékenységet a helyi önkormány­zat, mint szervezet látja el. A helyi önkormányzat mely tágabb értelemben a válasz­tópolgárok közössége, közvetlenül is fellép, amikor helyi közügyet helyi népszava­zással dönt el. Általában azonban a választópolgárok közössége a helyi önkormány­zás gyakorlására képviselő-testületet és polgármestert választ. Kivétel a közvetlen választás alól a megyei közgyűlés elnöke, akit a közvetlen választással létrejött me­gyei közgyűlés a saját tagjai közül választ meg. A képviselőtestület tagjait négy évre választják. A képviselőtestület létrehozza a saját szervezetét bizottságokat választ és

Next

/
Oldalképek
Tartalom