Dóka Klára: Iratkezelő és irattáros ismeretek : Jegyzet a középfokú irattáros tanfolyamokrésztvevői és oktatói számára. 2. bővített kiadás (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 6. Budapest, 2000)

I. Igazgatási ismeretek

el, a levéltárnak, jogában áll a maradandó értékű iratoknak a selejtezési eljárás körébe vont iratok közüli visszatartása. Amennyiben az új tulajdonos irattári anyagának az ál­lami időszakban keletkezett maradandó értékű részére nem tart igényt, úgy azt az illeté­kes közlevéltár részére át kell adnia. Ha az új tulajdonos valamilyen okból továbbra is igényt tart az iratokra vagy egy részükre az illetékes közlevéltár a tulajdonos egyetértése híján is kezdeményezheti védetté nyilvánításukat. A maradandó értékű magániratok levéltári védelmének harmadik esete a tartós állami tulajdonú társasági részesedéssel működő gazdasági társaságok esetében alkal­mazandó. Az állam, mint részbeni vagy egészbeni tulajdonos éppoly tulajdonosi jogok­kal rendelkezik, mint más jogi és természetes személyek. Bár ezen körbe tartozó szer­vek működésük során jogilag magániratokat keletkeztetnek, maradandó értékű irataik védelme érdekében az állam — önkormányzati tulajdon esetében az önkormányzat — tulajdonosi jogait az iratkezelés, irattározás szabályozása, a maradandó értékű iratok védelme érdekében az illetékes közlevéltáron keresztül gyakorolja. Az e körbe tartozó gazdasági társaságok kötelesek iratkezelésüket az illetékes közlevéltárral egyetértésben szabályozni, irattári anyagukat a levéltárral egyetértésben kiadott iratkezelési szabályzat és irattári terv szerint kezelni, a közlevéltár munkatársai számára a helyszíni tájékozó­dást lehetővé tenni, valamint az ügyvitelben már nem szükséges maradandó értékű ira­taikat levéltári őrizetbe átadni. Az ismertetett három pilléren (természetes személy élete vagy jogi személy mű­ködése során keletkező magánirat; állami tulajdonlási időszakban keletkezett, privatizá­ció során magánkézbe került magánirat; állami tulajdonú társasági részesedéssel műkö­dő gazdasági társaságnál keletkező magánirat) nyugszik a maradandó magánértékű ira­tok védelmére, levéltári őrizetbe vételére vonatkozó szabályozás. Bár az első esetben, a magántulajdonú gazdálkodó szerv magániratai esetében látszólag csekélyek az állami közlevéltárak jogosítványai, a helyzet azonnal megválto­zik, ha a gazdálkodó szervezetet felszámolási, végelszámolási eljárás alá vonják. Ekkor ugyanis a már említett 1991. évi IL. tv. 53. § (1) bek. a) pontja, illetve az ezt módosító 1993. évi LXXXI. tv. 23. § (1) bek. a) pontja lesz az irányadó, melyek szerint az iratok

Next

/
Oldalképek
Tartalom