Dóka Klára: Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és a levéltári kezelőtanfolyamok hallgatói részére II. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 4. 1998)

III. LEVÉLTÁRI ISMERETEK

az eredeti irat levéltári jelzetét (fond és állag címét) és az iratnak a fondon és az állagon belüli helyét meghatározó adatokat; d) az eredeti irat pontos irattári meghatározását. A kivonatos hiteles másolat esetében a hivatkozott, illetőleg az idézett szövegrész eredeti iraton belüli pontos megjelölését (oldalszám, számozott vagy időrendi bejegyzések sorszáma vagy dátuma). A levéltár más szerv által történő hitelesítés céljából iratot csak a fondképzőnek, a jogutódjának vagy azok felügyeleti szervének kölcsönözhet ki. A letétekről adható másolatok tekintetében a letéti szerződés rendelkezései az irányadók. A másolatok hitelesítésére kizárólag az igazgató vagy az általa e feladattal megbízott dolgozó jogosult. Hitelesítéssel egyedül tudományos dolgozót lehet megbízni. A külföldre menő másolatot pedig csak az igazgató hitelesítheti. Számító gépek alkalmazásának lehetősége a nyilvántartások készítésénél A számítógépek széles körű elterjedése nyomán a levéltárakban éppen a nyilvántartások készítésénél is felmerült az alkalmazás lehetősége. Ez az a terület, ahol nagy tömegű adat minden különösebb előkészítés nélkül is gépbe vihető a forgalomban lévő iktatóprogramok segítségével. A Magyar Országos Levéltárban már a '80-as években számoltak a számítástechnika alkalmazásának jövőjével. A feladatok között kiemelt helyet kapott a kutató- és tájékoztató szolgálat dokumentációjának a statisztikai feldolgozása és értékelése, mely az előkészítés stádiumában maradt. Az ország második legnagyobb intézményében, a Budapest Főváros Levéltárában sincsenek a kutatótermi nyilvántartások adatai gépbe táplálva, csupán a kutatási kérelmeket vitték fel, míg az összes többi nyilvántartást hagyományos módon vezetik. 1997-ben beindult az ún. „MOL­STAT" program, melynek keretében a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Levéltári Osztályának megrendelésére a Magyar Országos Levéltár által kidolgoztatott program alapján tartják nyilván a magyarországi levéltárak statisztikai adatait, melynek eredményei a Levéltári Szemlében jelennek meg. Számítógép segítségével történik a MOL-ban az 1995. évi levéltári törvényben előírt nyilvántartások vezetése is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom