Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és a levéltári kezelőtanfolyamok hallgatói részére I. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 4. Budapest, 1998)

I. IRATTANI ISMERETEK

A jegyzők nem voltak egyháziak. Az olvasó felügyelt az oklevél tartalmára, az őr pedig a pecsétre. Hiteleshelyi tevékenységet folytaottt részben a megyei és a városi hatóság is azzal a különbséggel, hogy a bevallásokon, királyi parancsok végrehajtásán kívül ítélkeztek is. Ez a különleges magyarországi megbízatás a nyugati országok közjegyzőit helyettesítette. A királyi udvar irodája nem győzte az ország írásbeliségének egészét intézni, az ország lakói sem utazhattak a királyi udvarba minden egyes hivatalos írást igénylő üggyel. Ám nem ez volt a döntő a hiteleshelyi szervezet létrejöttében! Egy királyi birtokadomány számtalan teendővel járt. Fel kellett mérni az illető földet, tájékozódni kellett, nem tart-e igényt más is rá. Ha pedig megkapta valaki, azt birtokba is kellett vennie. Minderről csak írásban lehetett intézkedni, hiszen az eseménynek csak így maradhatott hiteles tanúbizonysága. Igaz ugyan, a király kijelölt embereket az udvarból, vagy a megyéből, hogy iktassák be a tulajdonost birtokába, de arról írást a királyi ember nem tudott adni, lévén írni-olvasni általában nem tudó világi ember. A beiktatásról egy, a birtokhoz közeli hiteleshely, konvent, vagy káptalan tett jelentést a királynak, miután egyik társuk a királyi emberrel együtt jelen volt az eseményen. Ezenkívül a hiteleshelyek végezték az ország főbb bíráinak (király, nádor, országbíró, vajda, bánok stb.) megkeresésére a perbe idézést, a vizsgálat lefolyásának írásbafoglalását is. Jelentős hatást gyakorolt a világi írásbeliségre az egyházi igazgatás is. Különösen nagy számban maradtak fenn oklevelek az egyházi bíráskodás köréből. Ide tartoztak a házassági ügyek, özvegyek, árvák ügyei, egyes peres ügyek stb., melyekben dönteni kellett az egyházi bíróságnak. A megyék és a városok okleveleit a jegyzők készítették; városokban gyakran a jegyző a plébános volt. A falusi írásbeliség a falu irányítójára, a bíróra várt. A szükséges írásbeli tevékenység elvégzésre, nem kétséges, a plébánost kérték fel. A beszedett adóról számadás készült, s a felek nyugtát kaptak róla. Ez volt a rováspálca, amelybe belerótták az adó mennyiségét, majd kettévágva mind az adószedő, mind pedig az adózó eltehette a maga példányát igazolásul. Az adószedéssel kapcsolatos iratok javarészt adóval együtt az adószedők hivatalába kerültek. A beszedett adó igazolására szolgáló rováspálcikákból is maradt néhány mutatóban. Mint Európa-szerte, nálunk is az írni tudás az egyházhoz és az uralkodói kancelláriához kötődött. Az írni tudáson természetesen nem pusztán a másolás technikáját