Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és a levéltári kezelőtanfolyamok hallgatói részére I. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 4. Budapest, 1998)

I. IRATTANI ISMERETEK

pécsi (1009) és a veszprémi (1002 vagy 1009)püspökségek alapításáról szóló oklevelek sem maradtak fenn eredeti formájukban, a bennük talált formulák azonban a császári kancelláriában Heribert kancellársága idején is használt formulák közé tartoznak. Különleges hely illeti meg az első eredeti oklevelünket, a Tihanyi alapítólevelet (1055). Értékét nemcsak az jelenti, hogy első eredeti oklevelünk, hanem az is, hogy első olyan nyelvemlékünk, amelyben összefüggő magyar szövegek találhatók. A XI. század Európa-szerte nem kedvezett az írásbeliségnek, az írásreakció korának is szokták nevezni. E rövid megtorpanás után a XII. század azonban meghozta az írásbeliség további fejlődését. Ebben a században alakulnak ki a kancelláriák. Magyarországon is fellelhetjük ennek a fejlődésnek a nyomait. Az egyes királyi oklevelekben felfedezhetünk káplánt (cappellanus), kancellárt (cancellarius), jegyzőt (nótárius), pecsételőt (sigillator) és írnokot (scriptor). A fordulatot III.Béla király (1172-1196) uralkodása hozta meg. Béla király Bizáncban nevelkedett. Nyilvánvaló, hogy nem maradt rá hatás nélkül az a fejlett írásbeliség, amelyet a gazdag antik örökséggel rendelkező császári udvarban, Bizáncban tapasztalt. Ilyet Magyarországon nem találhatott. Kénytelen volt eleinte megelégedni olyan körülményekkel, amelyekről a neve alatt kiadott egyik oklevélben olvashatunk. Az oklevél szerint ugyanis egy ispán házában vasárnap tölgyfa alatt üldögélve adott parancsot az oklevél elkészítésére. A század közepe óta már jártak magyar ifjak a párizsi egyetemre, ilyen volt Lukács esztergomi érsek is. Béla király felismerte ennek a fontosságát és gondoskodott arról, hogy többen is látogassák a külföldi egyetemeket. Nagyon jól tudhatta ugyanis, hogy csak felkészült szakemberekkel képes fejlett írásbeliséget teremteni a királyi udvarban. Fontosnak tartotta, hogy az udvarban előforduló ügyeket, a királyi szolgálónépeket és azok kötelezettségeit, miként az egyházaknak tett adományokat, írás örökítse meg. 1181-ben jelent meg III. Béla királynak az első olyan oklevele, amelyet nagyrészt formulákból készítettek, jelezvén, hogy az udvarban készen állnak arra, hogy az ott előforduló azonos ügyeket azonos módon intézzék és azonos formulákkal foglalják az ügy lényegét írásba. A későbbiekben kialakulnak a főbb oklevélfajták. Ismert a középkori és az újkori kormányzat közötti különbség. Az előbbiben még fóleg önálló tisztviselők intézik az ügyeket, az utóbbiban már a tisztségviselő feladatait ellátó hivatalok. A változás a XV. században következik be, s az addigi egyetlen hivatal: a