Petrikné Vámos Ida: A magyar településhálózat területszervezési változásai 1945 és 1990 között : Adattár (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 1 Budapest, 1996)
Bevezetés
Tanács hatáskörébe utalta, vagyis annak ellenére, hogy a tanácstörvény vitája már 1954 tavaszán zajlott, ezt a két magasszintű jogszabályt nem hangolták össze. Lényeges változást hozott az új tanácstörvény a városok jogállása tekintetében, ugyanis a városokat egyöntetűen kivonta a járások irányítása alól, mint járási jogú városokat közvetlenül a megyei tanácsok alá helyezte. Ezen túlmenően az 1954. évi 12. tvr. Miskolc, Debrecen, Pécs és Szeged városokat kiemelte a megyék irányítása alól, és megyei jogú városokká nyilvánította azokat; az 1954. évi 15. tvr. pedig a megyei jogú városok kerületi határairól rendelkezett. A fenti jogszabályok üymódon részben korrigálták az „Első tanácstörvény" egyes leegyszerűsítéseit, egyoldalúságát. 1955-ben ismét felerősödtek a közigazgatási területbeosztással, az új területi reformmal kapcsolatos központi törekvések, mert - úgymond - a történelmüeg kialakult igazgatási-területi beosztás nincs összhangban a szocialista fejlődés követelményeivel, ezért ez év őszén meg is kezdődött a reform előkészítése. Első ütemben nyolc járás megszüntetéséről döntöttek/ 11 ' Ezzel szinte egyidőben a legfelsőbb pártszinten már elkezdtek dolgozni egy megye-összevonási terven, majd az elvi és gyakorlati területszervezéssel kapcsolatos teendők ellátásására a Minisztertanács létrehozta a Területszervezési Kormánybizottságot/ 12 ^ Végülis 1956 őszén a Minisztertanács a javaslatot mégsem terjesztette az Országgyűlés elé a forradalmi események következtében. Az 1956-os forradalmat követően a Kormány az 1002/1959. (L 11.) MT. sz. rendelettel és a 2009/1960. MT. sz. rendelettel intézkedett az „Országos Távlati Tudományos Kutatási Terv" összeállításáról, ennek keretében kapott helyet az igazgatási-területi egységek célszerű kialakítása problematikájának vizsgálata is. Fontosságát azzal magyarázták, hogy az igazgatási-területi beosztás konkrét keretei, azok változásai közvetlenül érintik az állami szervek rendszerét, e szervek egymáshoz való viszonyát, sőt az igazgatási-területi egységek kiterjedése, földrajzi elhelyezkedése, termelési és társadalmi struktúrája nagymértékben befolyásolja a hatáskörök optimális kialakítását is. A témáról megjelent tanulmányok tényfeltárása általában helyes volt, azonban a megoldásra tett javaslatoknál zsinórmértékül a szovjet szakirodalom és gyakorlat szolgált, melyek a magyar viszonyoktól teljesen idegen, éppen ezért végrehajthatatlan elképzelések voltak. A második tanácstörvény felülvizsgálatának gondolata a 60-as évek közepén vetődött fel a központi párt- és állami vezetői testületek ülésein. Az új tanácstörvény előkészítésére az Elnöki Tanács az 1965. évi 8. törvényerejű rendeletben felhatalmazta a Kormányt, hogy egyes területeken kísérleti jelleggel az 1954-ben elfogadott törvénytől eltérő szervezeti formákat alkalmazzon. Ezzel összhangban adta ki a Kormány a 2022/1968. (VII. 13.) MT. számú határozatát „A községek területszervezési irányelveiről". A határozat a községi tanácsi szervezet hatékonyabb működéséhez leginkább alkalmas szervezeti formaként jelölte meg a közös tanácsok szervezését, községek egyesítését, egyes községek városok alá rendelését, valamint a nagyközségi kategória kialakítását. A második fejezetben felvázolt községi településhálózat kialakításának elvei a későbbiekben alapul szolgáltak az 1971-ben elfogadott, majd 1981-ben módosított „Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció" kidolgozásához. A koncepció az 195l-es törvényerejű rendelethez hasonlóan kategorizálta a településeket felső-, közép- és alsófokú központokra, az így kialakított települési hierarchia aljára a szerepkör nélküli, vagy alapfokúnak titulált falvak kerültek. A településeknek ez a rangsora, mely a fővárostól a városokon keresztül az aprófalvakig terjedt, egyúttal - hasonlóan a korábbi rendelkezésekhez - rangsorba rendezte az ország lakosságát is, mivel - a koncepció szerint - a redisztribúciónak megyei szintre történő decentralizálása azt eredményezte, hogy a szerepkörüknek megfelelően a megyeszékhelyek és néhány, az elosztási alkuban sikeresen részt vevő város kapta a pénzeszközök nagy részét, a többi település pedig csak a maradék f ölött osztozkodhatott (mintegy 125 településnek juttatta a tanácsi fejlesztési eszközök 80-90 %-át). A hatvanas évek közepétől bevezetett új igazgatási formákat az 1971. évi I. törvény - a „Harmadik tanácstörvény" szentesítette. A végrehajtására kiadott 11/1971. (ül. 31.) Korm. sz. rendelet rögzítette a hivatalosan használható államigazgatási helyneveket; a községek, a községi közös tanácsok és a városkörnyéki községek nagyközséggé, valamint várossá nyüvánításának feltételeit. Ez az új jogi szabályozás a döntési jogköröket a korábbiakhoz képest differenciáltabban osztotta el. Területszervezési előterjesztésekben az alábbi országos szintű szervek dönthettek: az Elnöki Tanács hatáskörébe tartozott a községek városi rangra emelése, városok megyei várossá nyüvánítása; fővárosi kerület szervezése vagy megszüntetése; megyék összevonása, megyeszékhely kijelölése; járás létesítése, illetve megszüntetése, járási székhely kijelölése; községátalakítás és egyesítés; valamint községi közös tanácsok szervezése. A Minisztertanács hatáskörébe utalta a törvény a megyehatár-módosításokat, községek, járások közötti átcsatolását, városkörnyéki község kijelölését, államigazgatási helynév megváltoztatását, valamint új helynév megállapítását. Területi szintre, a megyei tanácsok hatáskörébe került a nagyközséggé nyüvánítás, községi közös tanács székhelyének áthelyezése, megyén belül községek közötti határrész átcsatolása. A területszervezési kérdésekben hozott döntések meghozatalánál továbbra is irányadók voltak az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció rendelkezései. Az új szabályozás szellemében nagy számban hoztak létre közös tanácsokat, amelyeket a 60-as és 70-es évtizedekben fokozatosan a községi igazgatás uralkodó formájává tették. így a 70-es évek végére már a községek 2/3-a tartozott ebbe a szervezeti keretbe.
