Tamáska Péter: Számítástechnikai adatok és adathordozók archiválása (Levéltári módszertani füzetek 13. Budapest, 1992)

Póti Imréné: A nagy adatbankok vizsgálata

2.2. A Pénzügy) Számítástechnikai Intézet adatbázisai A PSZT! feladatát tekintve a Pénzügyminisztérium, az APEH, valamint a pénzintézetek jelentős részének (biztosító intézetek, OTP stb.) számítástechnikai feladatait látja el. Mivel ez a feladatkör • a teljesség igénye nélkül - önmagában is igen szerteágazó, ezért jelen tanulmányhoz csak az államigazgatási feladatok támogatását elősegítő, megalapozó adatbázisok körét vizsgáltuk. A PSZT l-ben 1974-től léteznek adatbázisok. Az első Pénzügyi Adat és Módszerbank (PAB) saját fejlesztésű programrendszerrel épült fel, 1978-ig üzemelt. On-line lekérdezést biztosított egy kihelyezett terminálon, "telefonvonalon keresztül, a PM épületében. Egyidejűleg egy felhasználó lekérdezését biztosította. Adattartalma: vátlalatok-szövetkezetek adatait tartalmazta. Gazdálkodóként, időszakonként mintegy 500 adatot, elsődlegesen mérlegbeszámoló, illetve adóbevallás adatokat. Átdolgozásakor nyolc év, összesen 16 időszakra tartalmazott adatokat. Minden bizonnyal úttörő jellegű vállalkozás volt. Komplett dokumentációja ma is megtalálható kézikönyvek formájában. A muzeális értékek között feltétlen helye van. Adattartalma beépült az 1978-ban felépült új Pénzügyi Adatbankba. 1978-tól folyamatosan épülnek adatbázisok SIEMENS SESAM adatbáziskezelő rendszer alkalmazásával, illetve szöveges információkat tároló adatbázisok SIEMENS-GOLEM adatbáziskezelő rendszerrel. SESAM adatbázis közel száz üzemel. A főbb adatbázis csoportok (a teljesség igénye nélkül): - Törzsadattárak (gazdálkodó szervezetek, társas vállalkozások, kisvállalkozók, költségvetési szer­vezetek stb.) közel 500 ezer gazdálkodó törzsadattárait tartalmazzák. - Gazdálkodói szervezetek tevékenységét leíró adatbázisok (mérleg, adóbevallás, stb. adatokat tartalmaznak): - vállalatok-szövetkezetek - belföldi társaságok - kisszövetkezetek, kisvállalatok adatbázisai, ahol - a megfigyelési egység egy-egy gazdálkodó (adatbankokként 3000, 8000, 60000 gazdálkodó) - gazdálkodónként 200-500 adat/év egy-egy adatbank több év, esetenként 3, 5,10 év adatát is tartalmazza. Ezenkívül aggregátum adatokat is tartalmaznak az adatbázisok, például: ágazat, szektor bontásban. - Folyószámla adatbázisok Minden adózásra kötelezett gazdálkodó, illetve személy folyószámláit tartalmazzák. Összességében mintegy 450-500.000 adóalany (magánszemélyek nélkül) adó adatait tartalmazza. Általánosságban elmondható, hogy az adatbázisok archiválása biztosított, de az ún. biztonsági állományokat archiválják, amelyeket csak az adatbáziskezelő rendszer programjai tudnak értelmezni, tehát így más hardware-software környezetben a mágnesszalagok nem értelmezhetőek. A SESAM adatbáziskezelő rendszer által előállított adatkatalógus mindegyik adatbázisra létezik. Ez azonban csak az adatok leírását tartalmazza. Az adatbázisok struktúrájára, felépítésére, illetve használatára vonatkozó dokumentációk szintén léteznek, de a dokumentáltság nem egységes, különböző szintű és szerkezetű. Az adatbázisokat mind batch üzemmódban, mind on-line üzemmódban rendszeresen használják hazai fejlesztésű felhasználói programrendszerrel. Elvileg egyidejűleg 255 lekérdezés lehetséges. A gyakorlatban jelenleg egyidejűleg csak 20-40 lekérdezés biztosított megfelelő válaszidőkkel. Most van fejlesztés alatt egy tranzakciós rendszer, amely egyidejűleg ennél jóval több felhasználó gyors kiszolgálását is biztosítja. A tranzakciós rendszer első szolgáltatásai már üzemszerűen működnek. GÓLEM adatbáziskezelő rendszerrel több jogszabálynyilvántartó adatbázis üzemel. Ezek több évtizedre visszamenőlegesen tartalmaznak információkat. Ezek archiválása egyértelműen biztosított, de mint a SESAM adatbázisok esetében, itt is a biztonsági állományok csak a GÓLEM programjai által értékelhetők, vagyis itt sem vehetők át automatikusan, változtatás nélkül további felhasználásra idegen gépi környezetbe. Az adatbázisok használatához katalógus és kézikönyv létezik. Az adatbázisokat on-line üzemmódban rendszeresen használják a GÓLEM lekérdező rendszerrel. Esetenként kiadványok nyomtatása is szükséges a lekérdezett állományokból. A Pénzügyi Számítástechnikai Intézetben 1985-ben elkészült a Pénzügyi Információs Rendszer Katalógus rendszere. A Katalógus Rendszer adatmélységig írta le a Vállalati-szövetkezeti mérlegbeszámoló és a Pénzügyi Adatbank tartalmát. A Katalógus Rendszerben a leíráshoz használt jellemzőket a KSH katalógus rendszerének

Next

/
Oldalképek
Tartalom