Farkas Elemérné: A fővárosi levéltár térképei 1705-1918 (Levéltári leltárak 31. Budapest, 1964)
BEVEZETÉS A helytörténeti kutatások fellendülése és ennek keretében a főváros múltjának feldolgozására irányuló nagyszabású történész munka parancsolóan megköveteli, hogy a levéltárak e kutatásokat az őrizetükben lévő iratanyag mind részletesebb feltárásával a kutatók számára hozzáférhetővé tegyék. Ugyanakkor szükséges az is, hogy a rendszerezett iratanyagról megfelelő tájékoztatásokkal segítsék elő a történész munka sikerét. A felmerülő konkrét igények helyes mérlegelésével hozta meg a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya a tájékoztató apparátus mind szélesebb körű kiépitését és ennek keretében a levéltárakban őrzött térképek intenzivebb használatához segédlet kiadását. A levéltárakban őrzött térképek ismertetésének sorozatát a Fővárosi Levéltár térképanyagának ismertetése nyitja meg. A Fővárosi Levéltárban a térképek különleges kezelése és gyűjteménnyé kialakitása hosszú múltra tekinthet vissza. Közel három évtizede merült fel először a gondolat, hogy a tekercsekben kezelt térképek szakszerűtlen kezelésén és számbavételük hiányosságain a levéltár segítsen. A kezdeményező lépéseket dr. Horváth Gyula levéltáros tette meg. Az első lépés az volt, hogy különleges méretű térkép-szekrényeket épitettünk, amelyekben a kéziratos térképeket palliumokba foglalva és kiteritve helyeztük el. Egyelőre arról volt csak szó, hogy a már külön kezelt térképek állagának biztosításáról és megfelelő számbavételéről történjék gondoskodás. Ezt követően arra törekedtünk, hogy a levéltári iratok között fizikai állapotukra káros elhelyezési módjukon változtassunk és rendszeresen átkutatva a levéltári iratokat, a térképeket azokból kiemeljük, helyükre utaló cédulákat tegyünk. A ma már térképtárnak nevezhető gyűjtemény a Fővárosi Levéltárban a mondottaknak megfelelően tartalmazza mindazokat a térképeket, amelyek Pest, Buda, Óbuda, majd az 1872-ben alakult Budapest különböző fOndjaiból emeltettek ki és kaptak különleges és formájuknak is megfelelő elhelyezést, megőrzést és kezelést.