Kiss Dezső: Földművelésügyi Minisztériumi Levéltár 1889–1945 III. : Repertórium (Levéltári leltárak 14. Budapest, 1961)
XXIX. Országos Öntözésügyi Hivatal /K.213./ 1937- 1943. /1948/, 0,42 iratfm
XXIX./ Oaaazágos öntözésügyi Hivatal /K.213./ 1937 _ 1945 /19W A minisztertanács 1935-ben megbizta a földmüvelésügyi minisztert az öntözéses gazdálkodás bevezetésére irányuló tervek elkészítésével, A bemutatott tervek megvalósításéval kapcsolatos feladatok kidolgozása és az öntözési ügyek ellátása céljából a kormány a 2850/1957 M.E. számú rendelettel , felállította az Országos öntözésügyi Hivatalt. Szervezetét és részletes feladatkorét a hivatal megszervezése után alkotott "öntözésgazdálkodás előmozdításához szükséges intézkedésekről" szóló 1957* évi XX. to. határozta meg. A hivatal közvetlenül a kormány felügyelete alá tartozott s a kormány a felügyeletet a földművelésügyi miniszter utján gyakorolta. A hivatal élén az államfő által kinevezett elnök állt. Személyzetének nagyobb részét a kormány a földmüve lé sügyi és más tárcák személyzetéből rendelte ki t mig a kisebb részét a hivatal elnöke az öntözési Alap terhére szerződtette. Szervezete a következő osztályokra tagolódott. I. Elnöki osztály A hivatal személyi és dologi igazgatására vonatkozó ügyek, jogi és pénzügyi vonatkozású ügyek véleményezése, az öntözési alapból nyújtható kölcsönök és segélyek engedélyezésére vonatkozó ügyek, a segédhivatal felügyelete. II. Tervezési osztály Folyócsatornázási munkák, duzzasztók, hajózózsilipek, vízkivételi müvek stb. általános és részletes terveinek, valamint költségszámításának elkészítése. A tervezéssel kapcsolatos előmunkálatok, tanulmányok, vizsgálatok és kísérletek ügyei. III. Épitési osztály Az építkezésekkel kapcsolatos műszaki természetű ügyek, anyagbeszerzések, kiírási müveletek, versenytárgyalások lebonyolítása, szállítási és vállalkozói szerződések előkészítése, az építkezések lebonyolítása, befejezett munkák leszámolása^ a vállalati uton végrehajtott munkák felülvizsgálata. Az öntözőérdekeltek /érdekeltségek/ által létesítendő alsóbbrendű öntözőcsatornák tervezése. IV. Vízhasznosítási műszaki osztály A vízhasznosítással kapcsolatos műszaki ügyek, az öntözővíz felosztása és értékesítése, az öntöző csatornák tervezéséhez szükséges előzetes felvételek, szervezési, kisérleti, tanulmányi és propagandaügyek, az Öntözőérdekeltek /érdekeltségek/ öntözőberendezésének tervezése és kivitelezése. V. Vízhasznosítási gazdasági osztály A vízhasznosítással kapcsolatos gazdasági ügyek; a hortobágyi kisérleti borgazdaság termelésének irányítása; a kisérleti és mintaöntözőtelepek, a rizstelepek, valamint az öntözési alapból segéllyel vagy kölcsönnel támogatott öntözések termelésével kapcsolatosan felmerülő ügyek ellátása; öntözéses termelésre való szaktanácsadás; a gazdasági szakoktatásra vonatkozó kérdések tárgyalása; a hivatalnak az öntözés szakszerű