Kiss Dezső: Földművelésügyi Minisztériumi Levéltár 1889–1945 III. : Repertórium (Levéltári leltárak 14. Budapest, 1961)
XXIX. Országos Öntözésügyi Hivatal /K.213./ 1937- 1943. /1948/, 0,42 iratfm
ismertetésére irányuló tevékenységében mezőgazdasági vonatkozások szempontjából való közreműködés; közgazdasági Statisztikai adatgyűjtés, VI, Kisajátítási osztály A hivatal által létesítendő művek céljára szükséges területek biztositása. megvásárlása, illetőleg kisajátítása; a kisajátítási eljárások lebonyolítása; az elkészült müvek felmérésével, a törzskönyvezésével és a központi telekkönyvbe való átvitelével járó összes teendők ellátása. A hivatal az iratokat évente újrakezdődő iktatószámokkal iktatta, majd osztályok, azokon belül tárgyi csoportok szerint kezelte. Az egyes tárgyköröket számokkal, vagy az ábécé egy-egy betűjével jelölték. A betűkön belüli kisebb tárgyköröket arabszámokkal, a kisebb tárgykörökhöz tartozó egyedi ügyeket pedig perszámokkal jelölték. /Pl.t K = öntözési telepek; K.l. = öntözési telepek segélyezése; K. 1/1. Mezőtúri öntözési telep segélyezése./ A hivatal által létrehozott iratanyagnak csak az a kis töredéke van az Országos Levéltárban, amely a Földművelésügyi Minisztérium általános iratainak /vízügyi műszaki iratok/ rendezése során került elő. Az iratok nagyobb része az Országos Vízügyi Főigazgatóság irattárában van. Terjedelem: 0,42 iratfolyóméter, a raktári egységek száma: 4. • * Iratok Vízhasznosítási ügyek; öntöző telepek létesítése és berendezése; öntözőcsatornák tervezése és kiépítése.. Helységek szerinti törzsszámok, illetve tárgykörök szerinti csoportszámok növekvő rendjében. 1. csomó. 1. törzsszám. Tiszazug 2. " Abádszalók 4, " Kenderes 5. " Kunhegyes 6 • " Kunmadaras 7. " Tiszadercs 8. H Tiszaszentimre 17. " Karcag 19. w Pusztabánréve, Mezőtúr 20. n Az öntözéses gazdálkodás népszerűsítése Jász-Nagykun-Szolnok megyében. 22, " örvény 25. " Tiszafüred 2, " 26. M Tiszaigar 28, " Tiszaörs 29. " Tiszaszőlős 31. * Eger 33. * NagyJLéta 40, " Oibakháza 44, " Nagytétény 45. " Debrecen 50. " Hódmezővásárhely 69. " Szentes 72. " Békés 73. 11 Kőröstarcsa