Bakács István: Az Esterházy család hercegi ágának levéltára (Levéltári leltárak 2. Budapest, 1956)
Bevezetés
A levéltár egész struktúrája - amelyet az Országos Levéltár a felállítás során a lehetőség határáig megőrzött - magán viseli a gondosság nyomait, amellyel a család iratanyagát kezelte. A hatalmas kiterjedésű hitbizományi birtok, a szerteágazó gazdasági és jogi érdekek, a család kiterjedt pénzüzletei, íényüző,, s sokszor tékozló életmódja természetszerűleg megkövetelte, a jogok és jövedelmek biztosítása céljából, az iratanyag rendezettségét. Az elvek azonban, amelyek alapján az egész levéltári anyagon végigfutó rendezési munka a XVIII—XIX. században íolyí, még részletes feltárást igényelnek. A levéltárról a felszabadulás előtt semmiféle ismertetés nem jelent meg s így eredeti felállítási rendjéről sincsen tudomásunk, Mindenesetre meg figyelhető, hogy az anyagit egy-egy uradalmi alkalmazott személye vagy egy-egy hivatal körül csoportosították, akár ugy, hogy az illető hagyatékában talált iratokat együtt hagyták (habár ezek némely esetben igen szerteágazók, hiszen pl. Hornicker bécsi ágens irathagyatékában Miklós herceghez címzett Ieveieic is vannak), akár pedig ugy, hogy az egy-egy uradalmi alkalmazottól származó leveleket, tekintet nélkül arra, hooy ki hez címezték őket (tehát akár-a herceghez, akár a régenshez, inspektorhoz vagy bármely más uradalmi tisztviselőhöz), szintén egy-egy csoportban jegyzékeitek. Kétségtelen, hogy ez nem áll Összhangban a proveniencia elvével, mert így a szóbanforgó levél nem a címzett személyi levéltárának vált részévé; ez a rendezési elv azonban maradéktalanul eiénkbe állítja a levelek írójának eges.: szerepkörét, helyét az uradalmi igazgatás keretében. Ez a «személyi* elv érvényesült a XX. század első évtizedeiben is. amikor Miklós és Pál nádorok, valamint László gróf iratait a levéltár különböző állagaiból - elsősorban a törzslevéltárból,- az un. Repositoriumbói -- kiemelték s az említett családtagok iratainak gyűjtőcíme alá foglalták, sőt ide sorolták mindazokat a levéltárban található iratokat, különböző címzettekhez intézett leveleket, gazdasági iratanyagot stb., amely a nevezettek életében keletkezett. Nem vitás, hogy ez a rendezési munka - minden hiányossága ellenére - a levéltár iránti megbecsülést mutatja. De jelentkezik ez a figyelem abban is, hogy az 1750-60-as években felállított Repositoriumot állandóan bővítették az azonos jellegű ujabban keletkezett iratokkal: így pl, az 4920-as években végrehajtott földbirtokrendezés iratait, minden ingatlan adásvételi szerződést ott helyeztek el. Meg kell jegyeznünk, hogy e törzsíevéltár egyes «réposiiorium»-aíbóí a mult századból kiemelték és külön iratsorozatokba gyűjtötték a kegyúri iratokat, a canonica visitatic-kaí, amire az 4848 után a földesúrra, illetőleg az egyes községekre nehezedő kegyúri terhek megállapithatása céljából volt szükség. Az életnek ez a levéltárhoz való közeiviteie magyarázza, hogy habár a ievéltárnak rendsze res alkalmazottja volt, mégis, a benne elhelyezett iratok bizalmas jog- és jövedelembiztositó jellege megkövetelvén a titkosságot, a kutatás a kívülállók részére rendkívül nehéz voU. Inkább a levéltárosok végezték a kutatómunkát egy-egy adott kérdéssel, kívánsággal kapcsolatban még idegenek részére is. ami sajátlagosan külön levéltári irattárat, az un, Generalarchivoí hozta léire, A levéltár eredetileg Kismartonban volt s onnan került a budai Tárnok utcai palotába, egy része azonban - jobbára az ujabb központi igazgatási és főként számvevőségi iratanyag - Kismartonban maradt. A Budapestre szállított iratanyag legjelentősebb része : a Rep-ositorium, 2443 darab Mohács előtti oklevelével, valamint az alapvető jogi és igazgatási iratsotozatok. A levéltár a hitbizományi törvény (4949) alapján került az Országos Levéltár őrizetébe. A hercegi család zeneművészeti pártfogásának feltárása céljából az 4930-as években a levéltár különböző állagaiból kiemelt s a »Musica* sorozatban egyesitett iratanyagot azonban az Országos Széchényi Könyvtár zeneműtára vette gondozásába s ma is ott őriztetik. Az Országos Levéltár az átvett iratanyagot - amint említettük - a lehetőség határáig abban a rendszerben hagyta, amiként átvette, vagyis ahogy - íölíehetöíeg - a család kezelésében őrizték, hiszen az 4945-ös hadmüveletek a levéltárban léuveges károkat, sőt még jelentősebb rendiéi bomlást sem idéztek elő. Az iratanyag zöméhez megmaradtak a rendezésükkor készített segédkönyvek is, csupán a Repositoriumhoz készülteket nem kapta meg az Országos Levéltár s ezek sorsa ismeretlen. Mivel megállapithaíólag a törzsíevéltár mindegyik repesiíoriumának volt elenchusa (lajstromkönyve), az Országos Levéltár ehhez az iratsorozathoz elenchúspótló conspectust készített minthogy a Repositorium levéltári rendszere egyszerű, vüágoj, áttekinthető s főként: következetes. Külön ki kell emelnünk, hogy a törzslevéltár felöleli a iegfontosabb családi iratokat s az Esterházyak4
