Székely Vera: A központi államigazgatás tisztségviselői a dualizmus korában 3. rész : Magyar Királyi Pénzügyminisztérium (Forrástudományi segédletek 1. Budapest, 1985)
BEVEZETÉS
191 1-bcn egy szociális színezetű új ügykört ellátó osztály alakult: Az állami munkásházak építési osztálya, majd 1818-ban a világháború és a korszak utolsó hónapjaiban a háborús szükségletek által diktált két ügyk()r változást említhetünk meg: megalakult A közalkalmazottak beszerzési csoportjának központja, mint főosztály, s a közvetlenül háborús célokat szolgáló Ásványolaj és földgáz bányászattal, valamint az érc és szénbányászati kutatásokkal foglalkozó főosztály. Az ügykörök vizsgálata tehát nem mutat lényeges változásokat az egész korszakban, de ezt a viszonylag stati'.us képet mégis állandóan változó szervezeti keretek fogják össze. A szervezeti változásokat feltehetően a jobb munkaszervezésre való törekvéssel, s a meglehetősen nagyszámú tisztviselői kar létszámának állandó leépítési kísérleteivel magyarázhatjuk. Az eredmény legalábbis kétséges lehetett, miután elég sűrűn követték egymást az újabb és újabb átszervezések. 1867-1870 1 között 6 miniszteri osztályon belül 23 ügyosztályból és a két elnöki osztályból állt a minisztériumi apparátus, A következő évben 6 szakosztályon belül 21 ügyosztályt találunk, valamint az elnöki osztályokat, majd egy év múlva az addig is főosztályi funkciót betöltő miniszteri ill. szakosztályok már főosztályként jelennek meg, de ekkor már csak 20 ügyosztállyal. A következő két évtizedben a főosztályok száma 7, ill. 8 volt, ezt követően 9-re, 1918-ban pedig 10-re emelkedett. Időnként egyazon ügykör ellátására A és B főosztályokat is szerveztek, de általában néhány év múlva ezt is megszüntették. Az ügyosztály-beosztás gyakorlatilag ugyanígy alakult 1873-1905 között 20-24 között váltakozott a számuk, majd 1906-tól 19-re csökkent, s a korszak végéig többet nem módosult. Jóformán állandóan változott azonban az egyes fő- és ügyosztályok ügykör beosztása, ami meglehetősen bonyolulttá teszi a minisztérium szervezetének áttekintését, ezért az osztály és ügykörváltozásokat a címtár végén táblázatban mutatjuk be. A fő- és ügyosztályok, valamint az elnöki osztályok nemkülönben az 1870-ben szervezett segédhivatalok beosztása általában megfelelt az összminisztérium szervezeti felépítésének. Csak a Számvevőség volt arányaiban és felépítésében is más, mint az eddig megismert miniszteri számvevőségek. 1867-ben már működött, mint Számvevői osztály, igaz mindössze három számtiszttel, ez a szám azonban évről-évre oly mértékben növekedett, hogy a fogalmazói kar létszámát két-háromszorosan is meghaladta, ami a többi minisztérium esetében példa nélkül való. A létszám ilyetén alakulása a számvevőségi feladatok sokféleségének egyik következménye. Ebből adódik ugyanakkor, hogy ez a hatalmas apparátus csak csoport, s azon belül osztály beosztásban működhetett. 1897-től 6, 1900-tól már 7 számvavőségi csoportból, s csoportonként 3—5 osztályból állt a pénzügyminiszteri számvevőség. Ellentétben az eddig követett szerkesztési módszerrel, amely szerint csak a Számvevőség főigazgatójának v. igazgatójának nevét közöltük, most a pénzügyi főtanácsosi és tanácsosi, valamint a számtanácsosi, kivételes esetekben a számvizsgálói rangban lévő minden csoport- és osztályvezető neve is szerepel a Számvevőségnél — a rangok és a rangokon belül a szolgálati idő évrendjében. Még egy jellegzetességet említünk meg, nevezetesen azt a kamarai gyakorlatot, amely lehetővé tette a számvevőségből akár a miniszteri, akár a pénzügyi fogalmazói karba való átkerülést. A polgári korszakban ilyen státus változás más minisztériumban nem fordult elő, leszámítva természetesen azt a lehetőséget, hogy a számvevőség igazgatója nyugdíjba vonulása előtt miniszteri osztálytanácsosi címet kaphatott. A személyi állomány további vizsgálatánál több meghatárározó tényezőt kell figyelembe venni, mindenekelőtt a sokrétű feladatoknak sokféle felkészültséget igénylő ellátását, valamint azt, hogy a minisztérium tevékenysége a költségvetési vonatkozások miatt jóformán az egész állami életre kihatott. Az előző korszak pénzügyi szakemberei átvételének kérdéséről már szóltunk, ez azonban nemcsak a pénzügy sajátos problémája volt. A Pénzügyminisztérium tisztviselői meglehetősen nehezen áttekinthető kategóriákba sorolhatók elsősorban azért, mert az egyes kategóriákba tartozás nem mindig jelentett végleges állapotot, sok és többirányú mozgással járó változások teszik bizonytalanná a személyi állományról kirajzolódó képet. A fogalmazói szak ugyanis miniszteri és pénzügyi fogalmazói karból állt. A miniszteri fogalmazói karról nem kell külön szólnunk. A pénzügyi fogalmazói karhoz tartoztak a területi pénzügyigazgatóságoktól a minisztériumba szolgálattételre berendelt (jogvégzett) tisztviselők. A pénzügyi fogalmazói kar rangsora egy fokkal alacsonyabb volt, mint a miniszteri fogalmazói karé; a pénzügyi főtanácsos miniszteri tanácsosnak, a pénzügyi tanácsos osztálytanácsosnak, a pénzügyi titkár miniszteri segédtitkárnak ill. fogalmazónak felelt meg. Az 1867 évi osztály - (ügyosztálybeosztást) a sematizmus nem közli, feltehetően az adatszolgáltatás lezárása után került sor az osztályok (ügyosztályok) felállítására. Az 1867-es állapotról ilymódon csak az 1868. évi szervezeti felépítésből következtethetünk.
