Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása

25%-a fejében, illetve nyereség címén eszközölt befizetéseknek, valamint az ezekből új beruházás céljára történt kiutalások a Nemzeti Banknál vezetett giroszámlákról eszközöltessenek, a B. Bank útján történt befizetések pedig ezen girószámlákra folyjanak be. Tekintettel arra, hogy az összes beruházások pénzügyi lebonyolítása a B. Bank útján történik, célszerű volna, hogy - ha az első év után a megfelelő ta­pasztalatok immár rendelkezésre állanak - az egyes vállalatok amortizációs hányadainak megállapításánál a B. Bank véleménye is figyelembe vétetnék, illetőleg a vállalatok ily irányú előterjesztéseinek véleményezésénél a B. Bank is meghallgattatnék. Miután a műszaki ellenőrzés nem a B. Bank feladata, az előirányzott egy­ségárakat, valamint azoknak betartását kétségkívül nem a B. Bank fogja ellen­őrizni. Az egységárak kérdésének annyival is nagyobb jelentősége van, mert nem szabad előfordulnia annak, hogy a tényleg felmerült kiadásokról szóló számlák, illetve időszaki pénzigénylések összegének szabályszerű folyósítása után, a beruházás befejezésével derüljön esetleg ki, hogy az előirányzottnál magasabb egységárak miatt a szabályszerűen folyósított összegből nem a tel­jes beruházás, hanem annak csupán egy része volt létesíthető. Egykorú másodlat. - OL. Z/51. cs. 783. t. 6. 1. 265. Budapest, 1948. május 20. A GAZDASÁGI FŐTANÁCS HATÁROZATA BERUHÁZÁSI BANK LÉTESÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI KÖRE TÁRGYÁBAN A Gazdasági Főtanács kimondja, hogy a 853/1948. GF sz. határozat (HT. 16. sz.) 3. pontja értelmében a Magyar Általános Hitelbankban létesí­tendő beruházási osztály oly mértékben fejlesztendő ki, hogy fokozatosan a bank tevékenységének középpontjába kerüljön, úgy hogy a Hitelbank néhány hónap leforgása alatt beruházási bankká váljék. Beruházásnak tekintendő minden olyan ráfordítás, amely a meglévő álla­pottal szemben a beruházást eszközlő vállalatnál az állótőke állagát növeli. A Főtanács szükségesnek tartja a költségvetési beruházás fogalomkörének a fentiek szerinti pontos meghatározását. Ennek meghatározását a Főtanács a pénzügyminiszter, a belügyminiszter, a Gazdasági Főtanács főtitkára és az Országos Tervhivatal képviselőiből álló bizottságra bízza. A beruházások pénzügyi lebonyolítását a Beruházási Bank a következők szerint intézi: A gyáripari, bányászati és közlekedési beruházások pénzügyi lebonyolítása teljes egészében a Beruházási Bank hatáskörébe tartozik. A mezőgazdasági beruházásoknak azt a részét bonyolítja le a Beruházási Bank, amely állami, vagy közületi vállalatok, vagy intézmények rendeltetését szolgálja, míg azok a tételek, amelyek közvetlenül kistermelők, kistermelő gazdaságok és szövet­kezetek céljait szolgálják, az Országos Szövetkezeti Hitelintézeten keresztül

Next

/
Oldalképek
Tartalom