Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
IV. A stabilizációtól a bankállamosításig
147. Budapest, 1947. január 16. A MAGYAR ALTALÁNOS HITELBANK FELJEGYZÉSE A BANK VEZETÉSE SZAMÁRA AZ IPARVÁLLALATOK HITELELLÁTÁSA TÁRGYÁBAN A stabilizáció sikerének egyik alapfeltétele az államháztartás egyensúlya és ezzel összefüggésben oly mértékű nemzeti jövedelem elérése, mely a lakosság életlehetőségeinek biztosítása mellett az állam, illetve a közületek terheit is fedezni képes. Ahhoz a célhoz, hogy a nemzeti jövedelem szükséges mértékét elérni és ily módon a lakosság életszínvonalát, valamint a közterhek fedezetét biztosítani lehessen, a termelést minden vonalon a lehető legnagyobb mértékben fokozni kell. Már első perctől kezdve nem volt kétséges, hogy a gazdasági élet tőkehiánya mellett az infláció alatt teljesen lezüllött termelést a kellő mértékűre emelni és a kívánt színvonalon tartani lehetetlen anélkül, hogy a termelés forgótőke és bizonyos mértékű beruházási szükségletének kielégítéséről gondoskodás ne történjék. Minthogy külföldi tőke ez idő szerint nem áll rendelkezésre és a belföldi tőkeképződés csekély mértékű, az említett szükséglet fedezéséről megfelelő belföldi hitelpolitika révén kell gondoskodni. A stabilizáció első 5 hónapja alatt e hitelpolitika több változáson ment keresztül túlnyomórészt oly irányban, amely a hitelekhez jutást mindinkább megnehezítette. E pillanatban eljutottunk odáig, hogy a jelenlegi hitelpolitika már nemcsak a mezőgazdasági és ipari termelés további fejlesztését teszi lehetetlenné - aminek egyéb előfeltételei pedig adva vannak -, hanem annak jelenlegi színvonalát is a legsúlyosabban veszélyezteti. Ehelyütt nem kívánunk a kérdésnek a mezőgazdaságot érintő részével foglalkozni, csupán rámutatunk arra, hogy mezőgazdasági többtermelést lehetetlen elérni anélkül, hogy a mezőgazdaság részére ne teremtessék meg a lehetőség gépek, műtrágya, vetőmag, permetező szerek stb. beszerzésére. Ami az ipari termelést illeti, meg kell állapítani, hogy az ipari vállalatok túlnyomó része pusztán és kizárólag tőkehiány miatt nemcsak hogy termelését fokozni nem képes, hanem az eddig elért színvonalat sem tudja már tartani. Könnyen belátható, hogy ez a helyzet immár nem a forint védelméhez, hanem annak legnagyobb mértékű veszélyeztetéséhez vezet. Ha ugyanis az ipar nem tud kellő mennyiségű árut úgy a belföldi fogyasztás, mind az export céljaira előállítani, akkor egyfelől a már említett összefüggések révén az adóbevételek elmaradása és az államháztartás egyensúlyának felborulása következhet be, másfelől pedig a közvetlen forintromlás jelenségei fognak felmerülni, amenynyiben az ipari áru iránti keresletet nem lesz lehetséges kielégíteni, ami áru utáni versenyt, áremelkedést, végül szekunder jelenségként a mezőgazdasági termékek árainak emelkedését és ezzel az egész árszínvonal felborítását vonhatja maga után. Ha ellenben lehetővé tétetik az, hogy az ipar termelését fokozza és árubőséget teremtsen, akkor az az áru elhelyezési verseny révén az árak lemorzsolódását fogja előidézni, ami a forint stabilitásának legbiztosabb tényezője.
