Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

II. A pengőinfláció időszakából

nisztérium kiküldöttjének hozzájárulása nélkül 50%-ot meghaladó hiánysza­vatosság elvállalása tekintetében határozatot nem hozhat. A budapesti pénzintézetek az adósok által fizetett kamatból évi 1%-nak megfelelő részt veszteségi tartalék létesítésére tartoznak fordítani, az ily cí­men felgyülemlő összegek a Pénzügyminisztérium további intézkedéséig ka­matmentesen a budapesti intézeteknél maradnak. A kamattételek következő­képpen oszlanak meg: Budapest Vidék Bankráta 3% 3% PK — 1% Hitelező intézet 5% 5% Veszteségi tartalék 1% — 9% ~9% A veszteségek fedezésére elsősorban a fentemlített veszteségi tartalékot kell felhasználni és csak ennek kimerülése után vehető igénybe az Államkincstár hiányszavatossága. A folyósított kölcsönökből származó váltókat a budapesti pénzintézetek közvetlenül, a vidéki pénzintézetek pedig a PK-on keresztül a Bankhoz, hitel­keretükön felül viszontleszámításra benyújthatják. Az elsőízben benyújtott váltókhoz mellékelni kell az adós által kitöltött önvallomás 1 példányát. A kölcsönök rendeltetésszerű célra történő felhasználását az ipartestületek ellenőrzik. Amennyiben az ipartestület megállapítása szerint az adós az általa felvett kölcsönt a rendeltetéstől eltérő célra fordította, a hitelező pénzintézet a hitelviszonyt azonnal megszünteti. Ennek lehetővé tétele érdekében a pénz­intézet a hitelmegállapodásban tartozik kikötni, hogy ilyen esetekre az adós köteles a folyósított hitelösszeget a hitelviszony megszüntetéséről szóló pénz­intézeti értesítés kézbesítésétől számított 15 nap alatt egy összegben vissza­fizetni. A hitelmegállapodásban minden egyes kölcsönügyletnél utalni kell a 8990/ 1945. M. E. sz. rendelet azon rendelkezésére, hogy a sikkasztásra megállapí­tott szabályok szerint büntetendő az, aki a kölcsönt a folyósításkor kikötött rendeltetésétől eltérő célra fordítja. A feljegyzésben említett bizottságba, amely az 50%-ot meghaladó kincstári szavatosság tekintetében dönt, a Pénzügyminisztérium részéről dr. Halmágyi Tibor min. o. tan., helyetteséül dr. Endrődy József min. titkár rendeltetett ki. A Bank részéről ebbe a bizottságba Petri Béla felülvizsgáló volna delegálandó. A szóbanlévő hitelekről és ezek igénybevételének módozatairól a pénzügy­miniszter úr hivatkozott átirata szerint a PK fogja az intézeteket tájékoztatni. Az előadottak alapján az Üzlet vezetőség hozzájárult ahhoz, hogy a szóban­levő hitelekből eredő váltókat a fővárosi intézetek közvetlenül, a vidéki pénz­intézetek pedig a PK útján a főintézetnél viszontleszámításra benyújthassák. Walder (Gyula)

Next

/
Oldalképek
Tartalom