Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
II. A pengőinfláció időszakából
A fenti hitelakciók keretébe tartozó váltók benyújtásakor a pénzintézetek a hiteligénylő cégre vonatkozó információt, a cég által kiállított öninformációt, valamint az Egyesülésnek, illetőleg a Szövetségnek a hiteligény számszerű megállapítására vonatkozó nyilatkozatát tartoznak beterjeszteni. A borhitel keretében ezenfelül a pénzintézet tartozik a vonatkozó hitelmegállapodást is csatolni, amelynek a hitelösszeg 50%-ára vonatkozó valorizáció kikötését is tartalmaznia kell. Ezt a megállapodást a fiókintézetnek az Üzletvezetőséghez (hitelügyi osztály) kell továbbítania. Felhívom a fiókintézetet, hogy a szóbanforgó hitelakciók keretében igénybevett hiteleket a hitelkönyvkivonat, „megjegyzés" rovatában úgy az elfogadóknál, mint a benyújtóknál, továbbá a benyújtói kötelezettségekről felterjesztendő heti kimutatásban jelen rendelkezésem számára való hivatkozással és „bor" (600 millió pengő), illetőleg „must" (100 millió pengő) megkülönböztető megjelöléssel mutassa ki. Faragó vezérigazgató Tisztázat. - UMKL. XXIX-L-l-m. 3. doboz. Eredeti aláírással. 85. Budapest, 1945. szeptember 29. MAGYAR NEMZETI BANK KÖRLEVELE A FIÓKINTÉZETEKHEZ A KONZERVGYÁRI TERMELÉS HITELEZÉSÉRŐL MNB Ho. 2737/III-1945. Értesítem a fiókintézetet, hogy az üzletvezetőség a pénzintézetek útján a Magyar Konzervgyárosok Országos Szövetsége, valamint a Budapesti Konzerviparosok Egyesületének kérelmére konzervgyári termelési célra összesen 250 millió pengő hitel (ebből 34 millió pengő paradicsomsűrítésre) folyósítását engedélyezte. A 250 millió pengőből 201 millió pengő a Szövetség, 15 millió pengő az Egyesület tagjai által lesz igénybevehető, a 34 millió pengő a Szövetségbe tömörült paradicsomfeldolgozó üzemek részére kerül folyósításra. A hitelkeret szétosztását a Szövetség, illetőleg Egyesület végezte, és a bemutatott felosztási jegyzéket a Közellátásügyi Minisztérium jóváhagyta. A Szövetség és az Egyesület a hitelben részesülő tagokról részletes információt tartoznak nyújtani, melynek az egyes cégekre vonatkozóan azt a kijelentést is kell tartalmaznia, hogy az illető cég részére igényelt hitelösszeg rendeltetésszerű felhasználást biztosítva látják és hogy a cégért erkölcsi garanciát vállalnak. Önként értetődően a Bank az érdekképviseletek által megállapított és a 174