Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
II. A pengőinfláció időszakából
Ezek a számok azt mutatják, hogy közvetlenül a pénzlebélyegzést megelőző napokban, vagyis 1945. évi december hó 15-19-ig a magánzsírószámlák állománya közel 9 milliárd pengővel emelkedett, viszont december hó 19-ről december hó 21-re 11 milliárd pengővel csökkent. Ez a 9 milliárd pengő volt az, aminek - a Nemzeti Bank segítségével - sikerült megkerülnie a bankjegydézsmát. A lebélyegzés után a számlatulajdonosok ezeket az összegeket leemelték a Nemzeti Bank zsírójáról, a pénzek megjelentek a pénzpiacon akkor, amikor a legnagyobb pénzszűkének kellett volna keletkeznie ahhoz, hogy a bankjegydézsma jótékony hatásai maradéktalanul érvényesülhessenek. 11 milliárd pengő viszont óriási összeg volt azokban a napokban, amikor senkinek sem volt pénze. Hasonlóképpen inflatorikusán hatott a bankjegydézsma során a Nemzeti Bank korlátok nélküli dollárvásárlása. A bank vezetősége arra hivatkozik, hogy külföldi követségeinknek van szükségük a dollárokra. Ennél azonban sokkal fontosabb lett volna a Kormány pénzügyi politikája sikerének maradéktalan biztosítása. S ez az, amit nem tett meg a Nemzeti Bank. További inflatorikus intézkedése volt a Nemzeti Banknak közvetlenül a bankjegydézsma utáni napokban a dollár hivatalos árfolyamának ugrásszerű megváltoztatása. Amint azt a Gazdasági Főtanács már megállapította, ez oly módon történt, hogy a Nemzeti Bank vezetői a Gazdasági Főtanács tudta nélkül megváltoztatták az indexszámításban a mérlegelési szorzószámokat abból a célból, hogy a hivatalos dollár árfolyam erősebben emelkedjék és jobban közelítse a zugárfolyamot. Ma már világos, hogy a dollár árfolyam eme mesterséges emelése kétségkívül hátrányára befolyásolta a Kormánynak a bankjegydézsmával kapcsolatos intézkedését. A Nemzeti Bank azon megállapítása sem teljesen helyénvaló, hogy az infláció megállításának egyik legfőbb akadálya a jóvátételi kötelezettség. Helyes pénzügyi és Nemzeti Bank-politikával, amit a Nemzeti Bank vezetősége elmulasztott, valamint a jóvátételre kiadott összegek fokozatos ellenőrzésével az inflációnak legalábbis szédületes üteme jelentősen csökkenthető lett volna. Tisztázat. - Pl. 274/Í/12/88. cs. ö. e. 94-96. 1. A Gazdasági Főtanács főtitkára hozzászólását a következő kísérőlevéllel juttatták el Rákosi Mátyáshoz: „Vas Zoltán államtitkár úr megbízásából idemellékelten megküldöm szíves tudomásulvétel végett Miniszterelnökhelyettes Úrnak az Államtitkár Úr hozzászólását a Nemzeti Bank január 14-i jelentéséhez. Kellemen Péter tanácsjegyző". Az irat első oldalán fenn, középen: „L(áttam)" Rákosi kézjegyével. A Gazdasági Főtanács 1946. január 26-i ülésének jegyzőkönyve szerint: „A GF a Nemzeti Bank ügyével kapcsolatban elhatározza, hogy az állami számlákról naponként legfeljebb 20 md pengő kifizetése teljesíthető. Magánszemélyek részére pedig legfeljebb 3 md pengő. Ezeknek a kereteknek a felemelését esetenként a Főtanács fogja engedélyezni. Nincs akadálya annak, hogy az államkincstárjegyek a Nemzeti Banknál a fenti keretösszegekre való tekintet nélkül leszámítoltassanak, tekintettel arra, hogy a leszámítolás eredménye nem kerül készpénzben kifizetésre, hanem csak könyvszerű jóváírásra".
