Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

II. A pengőinfláció időszakából

kozással, hogy a Kormány a különleges felhatalmazás alapján kényszeríti a Nemzeti Bankot, törvényerejű alapszabályainak megszegésére és kincstárjegyek viszont leszámítására. A magán hiteleket illetőleg a Nemzeti Bank vezetősége oly módon hárítja el a felelősséget, hogy az államtitkári grénium dönt az egyes hitelek ügyében. A felelősség elhárítása terén a Nemzeti Bank vezetősége odáig ment, hogy még a hivatalos dollárárfolyam kiszámításához kiküldött indexszámot is, nem saját embereivel készíttette el. Ha súlyos küzdelemben valamely vezetőség húzódozik a felelősségtől, az rendszerint azt jelenti, hogy az illető vezetők vagy nem tudnak, vagy nem akarnak megküzdeni a nehézségekkel. Másirányban viszont a Nemzeti Bank vezetői túlságosan is vállalják a felelősséget, így például az állami kincstárjegyek átvétele a pénzintézetektől korlátlan mértékben történik, vagyis a Nemzeti Bank viszontleszámítol minden kincstárjegyet, amit a pénzintézetek hozzá bevisznek. Ez pedig nem más, mint a nagybankok legmesszebbmenő védelme, amivel sikerült olyan viszonyokat teremteni, amelyek között pénzintézeteket az infláció következtében közvetlen veszteség nem érheti. Ezzel óvja meg a Nemzeti Bank a nagybankokat, hogy a tulajdonukban lévő értékpapíroknak, vagy ingatlanoknak egy részét eladják. A nagybankok és a nagytőke számára magángazdasági szempontból ez kétségtelenül nem lenne előnyös folyamat, de közgazdasági szempontból a jelen körülmények között teljesen indokolt. Sőt részben az egészségesedés előfeltétele is lenne, minthogy ma az a helyzet hogy vagyoneloszlás egyenlőtlensége ma a nagybankok javára tovább fokozódik, bár szegényedik az ország, szegényedik az egyén. Más lenne a helyzet, ha intézeteink kénytelenek lennének értékpapírokat eladni abból a célból, hogy kincstárjegyeket jegyezhessenek. Hatással lenne ez a folytonos tőzsdei értékpapír áremelkedésre is, ami viszont kölcsönhatással volna a valutapiacra is. A folytonos tőzsdei és valuta áremelkedések teszik lehetővé az úgynevezett kosztüzleteket is (ma 22% a kosztpénz), amin a spekulánsok, minden termelő munka nélkül, óriási összegeket keresnek. Mindezekre a káros jelenségekre fék lenne tehát, ha nem venne át maradéktalanul minden kincstárjegyet a pénzintézetektől. A Nemzeti Bank vezetőségének a nagybankokat támogató politikája nyilatkozott meg az 1945. évi december hó 19-én végrehajtott pénzlebélyegzés alkalmával is. A zsírószámlák állománya a Nemzeti Banknál a pénzlebélyegzés idején a következőképpen alakult: állami magán zsírószámla állománya millió pengőben 1945. december 15. 17. 18. 19. 20. 21. 194 953 156 538 225 589 205 735 488 535 456 058 15 912 16 130 22139 25 000 pénzlebélyegzési nap 16 945 13 690