Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL

nemzet javára tennünk kellett volna. Rámutathat azonban arra, hogy ma Lengyelor­szágban a magyar ügynek nagy keletje van. Annál inkább érezzük hiányát az alapvető segédeszközöknek, amilyen: a nyelvkönyv, az antológiák, a történelmi, művészeti, irodalmi összefoglaló kézikönyvek stb. Meggyőződésünk, hogyha minden szövetségesünk továbbra is megajándékoz bi­zalmával és szimpátiájával, nemkülönben tevékeny támogatásával, akkor az elkövet­kező tanévben gyorsabb ütemben fogjuk tudni megvalósítani reális céljainkat. Hiszünk abban is, hogy a közeljövőben megvalósul a tanárcsere, a diákcsere. A kö­vetkező tanévben a lengyel egyetemeken két vagy három magyar ösztöndíjas fog dolgozni. Megközelítően sem oly számban, mint a háború évei alatt lengyel kollégái a magyar egyetemeken és főiskolákon. (Mintegy 250 lengyel főiskolás kapott teljes ösztöndíjat a háború alatt a magyar kormánytól.) Jelentésemet, amelyet a Magyar Tudományos Intézet rendezésében, az egyetem aulá­jában olvastam fel 1947. június 28-án, azzal a mélyből fakadt kívánsággal zárom, bár a további munka és mindenekelőtt a kölcsönös támogatás, az együttműködés meg­hozná a két nemzet kultúrája érdekében kifejtett és közösen érlelt gyümölcsöt. Dr. Csorba Tibor a Magyar Tudományos Intézet igazgatója Tisztázat. UMKL-XIX-I-l-e, 1947-111.974 Dr. Csorba Tibor 1945 augusztusában utazott lengyel feleségével Krakkóba, ahol a VKM támogatásá­val, Bereczky Albert államtitkár jóváliagyásávalkezdte el munkáját. (UMKL-XIX-I-l-e 1945-67.225.) 176 Budapest, 1948. január 31. AZ ELSŐ MAGYAR-LENGYEL KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉSI EGYEZMÉNY. 1948. ÉVI XX. TÖRVÉNYCIKK 1948. évi XX. törvénycikk a kulturális együttműködés tárgyában Budapesten 1948­évi január hó 31. napján aláírt magyar-lengyel egyezmény becikkelyezéséről. (A megerősítő okiratok Varsóban 1948. évi szeptember hó 6. napján cseréltettek ki.) Emlékezetül adom mindenkinek, akit illet, hogy Magyarország Országgyűlése a kö­vetkező törvénycikket alkotta: 1. §. A kulturális együttműködés tárgyában a Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság között létrejött és Budapesten 1948. évi január hó 31. napján aláírt Egyezmény az ország törvényei közé iktattatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom