Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)
KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL
sajátítani, s hogy lehetőleg olyan egyének részesüljenek kedvezményben, akik magyarországi tanulmányaik elvégzése után kutatási szakjukban tökéletesíteni óhajtják magukat, fel akarják venni az élő kapcsolatot egy szomszédos ország kultúrájával, nem pedig egyetemi hallgatók. Abban állana ugyanis minden külföldi intézetünknek egyik főhivatása, hogy közvetítse a hazánk műveltségének fejlődésére értékes ismeretanyagot. Ebből a természetesnek látszó szemszögből nézve a dolgokat, meg kell állapítani, hogy az intézet élete eredményesebben is alakulhatott volna, mint valójában történt. Az ösztöndíjasok csak kis számban foglalhatták el technikai okokból munkahelyüket, róluk mindenesetre meg kell állapítani, hogy kitűnően beváltak, metodikusan képzett, szorgalmas és lelkiismeretes kutatók voltak. A többi munkahely betöltői közül azonban nem egy akadt, aki a legjobb esetben csak formalisztikusan, vizsgái letételével iparkodott eleget tenni a vele szemben támasztott követelményeknek. Ezek kétségkívül alaposabb kiválogatásra szorulnának, s csak a magyar szaktanárok komoly javaslatára kellene a kért támogatást megadni, mert ezt parancsolja az intézet érdeke. Jó lenne odahatni, hogy a volt magyar vezető tanár ne veszítse el szeme elől külföldi tanulmányútra ment tanítványát, figyelje és irányítsa a fejlődését, s e célból tartsa fenn az összeköttetést a külföldi intézet vezetőségével. Ilyen érdeklődésről azonban csak kivételes esetekben lehet beszámolni. így az intézet csak arra szorítkozott, hogy tekintélyével és összeköttetéseivel támogassa a hozzáfordulókat ügyes-bajos dolgaikban, megkönnyítse számukra a bécsi szakkörökben való elhelyezkedést, közbenjárjon egy-egy tanulmány elhelyezése miatt valamelyik osztrák szakfolyóiratnál - szóval azt tette, amit egy olyan komplex összetételű intézménytől, mint egy magyar külföldi kollégium, joggal el lehet várni. A szorosabb munkafegyelem és a valóban eredményes munka a fent felsorolt feltételekhez van kötve, melyek létrejöttéhez az Országos Ösztöndíjtanács jelentős támogatást tudna nyújtani. Mindenekelőtt azonban több érdemes pályázónak kellene ösztöndíjat juttatni, mert a tapasztalatok a mellett szólnak, hogy az ösztöndíjasok állják meg igazán a helyüket. Annál sajnálatosabb, hogy a Történetkutató Intézet, bár munkája valóban nagyon fontos lenne, tagok hiányában alig képes hivatását betölteni. Pedig olyan emberek példája, mint Foltiny Istváné, akiből bécsi tanárának becsült munkatársa lett, vagy Benda Kálmáné, a szerencséskezű kutatóé, mindennél világosabban igazolja, hogy mennyi hasznot tudna hajtani a magyar tudományos életnek ez az intézet, melynek 25 éves fennállását - a körülmények miatt elkésve - ebben az évben ünnepeltük meg. A világviszonylatban is első helyen álló bécsi levéltárak, könyvtárak és egyéb közgyűjtemények bővelkednek magyar anyagban, mégpedig nagyon fontosnak mondható magyar anyagban, könnyen hozzáférhetők, úgyhogy a problémák rendszeres felkutatása elé nem gördítenek nehézséget. Ezt a szerencsés kürülményt jobban is ki lehetne használni, mint az elmúlt évben történt. A tudományos intézetnek egyik előfeltétele azonban az, hogy a felkutatott anyagot rendszeres kiadványsorozatban publikálni lehessen. Már ezért is célszerű lenne feleleveníteni a Fontes Históriáé Hungaricae Aevi Recentioris kiadványsorozatot, amely a magyar történettudomány újabbkori
