Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL

a magyar szellemiség válsága nélkül egyik napról a másikra nem lehet, de nem is kívánatos kiküszöbölni. Elvégre nem tudunk változtatni azon a tényen, hogy négyszáz éves múltunk legfontosabb levéltári, só't művészeti dokumentumait a bécsi levéltárak, a bécsi Nationalbibliothek, só't bizonyos fokig a bécsi nagy múzeumok őrzik és hogy a magyar tudósok és művészek százszámra Bécsben tökéletesítették tanulmányaikat. Ha Béccsel megszakítjuk az összeköttetést, akkor megszakad az összeköttetésünk a saját múltunkkal. Szakemberek, részben újabb kutatások alapján, megállapították, hogy milyen nagy hatása volt a bécsi egyetemnek, de Bécs egyéb főiskoláinak is apáink és a magunk nemzedékének kulturális kiképzésére. A 20-as és a 30-as években százszámra tanultak még magyar ifjak az egyetemen, főleg annak orvosi fakultásán, a Hochschule für Bodenkultur-on és a Hochschule für Welthandel-en, amely utóbbinak, bár magam sohasem voltam elragadtatva tőle, elévülhetetlen érdeme, hogy fiatal, tanult kör fejlődött ki, amely ismeri nemcsak Ausztria, hanem a körülöttünk fekvő országok, Jugoszlávia, Románia, Bulgária stb. gazdasági struktúráját. Hasonlóképpen figyelemre méltó szempontot nyújt egy más tapasztalás is a két világháború közötti évekből. Valamennyien megfigyelhettük, hogy az ún. utódállamokban élő magyarság iparkodott gyermekeit a bécsi főiskolákon taníttatni, nemcsak azért, mert ezeknek a főiskoláknak a jó hírneve vonzóhatást gyakorolt reájuk, hanem attól a meggondolástól vezettetve, hogy itt alkalmuk lesz magyar ifjakkal érintkezniük és a magyar nyelv gyakorlása mellett a magyar kultúra némi ismeretére is szert tenni. Jól emlékszem még a Bécsi Magyar Akadémikusok Egyesületének 20-as évekbeli működésére, amikor tagjainak jelentékeny részét éppen az utódállamokban lakó magyar egyetemi hallgatók szolgáltatták. Emlékszem, hogy ezek a fiatalemberek még eleminek nevezhető ismeretet sem hoztak magukkal a magyar kultúráról, a magyar irodalomról és képzőművészetről vagy a magyar történelemről, a bécsi tanulóéveiket használták fel arra, hogy ezeket a hiányokat a lehetőséghez képest pótolják az egyesületükben tartott politikamentes, tisztán kulturális jellegű előadások segítségével. Bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy ez az irányzat még előre nem látható határokon belül meg fog ismétlődni. A bécsi főiskolákon már az elmúlt félévben a külföldi ifjak ezrei iratkoztak be, és egyetemi tanszékemen ugyancsak azt tapasztaltam, hogy hallgatóim között voltak szlovákok, román és jugoszláv stb. állampolgárok. Ha a magyar kulturális munkát sikerül minden politikai vonatkozástól megszabadítani és csupán arra irányítani, hogy a magyar származású főiskolai hallgatókban, akik szűkebb hazájukban a kulturális elitet fogják képviselni, erősítsük a magyar műveltséghez való ragaszkodást, már akkor Bécs olyan fontos magyar kultúrpolitikai missziót fog betölteni, amelyre Európa egyetlen kulturális központja sem vállalkozhat. Nagy szerencséje Bécsnek és Ausztriának, hogy háborús káraik nem oly katasztrofálisak, mint pl. Magyarországé. A legtöbb intézet vagy sértetlen maradt, vagy aránylag keveset szenvedett és minden zökkenés nélkül megkezdhette működését. Ezt főként azért hangsúlyozom, mert vannak olyan főiskolák, amelyeken bizonyára nem lehet többet és jobbat tanulni, mint Budapesten, pl. a műegyetem, de amelyek mégis még 26 Dokumentumok