Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)
KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL
évekig nélkülözhetetlenek fó'iskolai hallgatóink számára, mivel műszereik megmaradtak. Nem tagadható, hogy az osztrák kultúra súlyos válságon megy át. 1938-ig a bécsi egyetem, de Bécs egyéb fó'iskolai is a világ legnívósabb hasonló intézményei közé tartoztak. A nemzeti szocialista brutalitás és képromboló kultúrellenesség sok világhírű osztrák tudóst elüldözött munkahelyéről. A nemzeti szocialisták Bécsnek rendkívül fontos szerepet szántak Délkelet felé irányuló politikájukban, tehát erejükhöz képest iparkodtak lehetőleg magas színvonalúvá fejleszteni az itteni szellemi életet. Az 1945-i felszabadítása Ausztriának újabb nagyméretű földrengést idézett elő. Csak példaképpen említem meg mint jellemző adatot az összeomlás méreteire, hogy az egyetem bölcsészeti karának hetven rendes és rendkívüli tanára közül a múlt év szeptemberében velem együtt csak tizenkilencen voltunk igazolva és kezdhettük meg működésünket. Ennek az összeomlásnak jellemző tünete, hogy az eddig eltelt három szemeszterben én mint vendégtanár egyedül adtam elő újabbkori osztrák történelmet. A tisztogatásnak még mindig nincsen vége és a szövetséges ellenőrző bizottság a főiskolákon különös szigorral kezeli a nemzeti szocialista elemeket. Emellett az osztrák kormányzat mindent elkövet, hogy Bécs kultúráját újra felépítse. Az első naptól kezdve nem szűnt meg kifelé, befelé egyaránt hirdetni, hogy Bécsnek és Ausztriának létjogosultsága magas, az egész világ előtt elismert kultúrájában rejlik, hogy Ausztria lehet ugyan kis ország és szegény ország, de kultúrában nagyhatalom. Ennek megfelelően iparkodik az annak idején kivándorolt tudósokat visszahívni és erejéhez mérten a kulturális életet támogatni. Tévedés volna azt hinni, hogy az osztrák kultúra propagálása és újraépítése csupán az osztrákok vágyálmát jelenti. Naponta meggyőződhetünk arról, hogy maguk a megszálló hatalmak szinte várakozáson fölül értékelik a bécsi kultúrát. Hivatkozhatnék arra a csaknem példátlannak nevezhető erőfeszítésre, amelyet az Osztrák-Orosz Társaság előadások, hangversenyek, de főleg a rádión keresztül kifejt. Hivatkozhatnék az angol, amerikai és francia megszálló csapatok parancsnokainak szinte már közhellyé vált megnyilatkozásaira Bécsben, Salzburgban, Innsbruckban és Grazban, a megszálló csapatok segítségével rendezett ünnepi hetekre, arra a tényre, hogy pl. ebben a pillanatban nem kevesebb mint négy francia kiállítás van Bécsben és hogy megfelelő osztrák demonstrációkat készítenek elő Európának úgyszólván minden fővárosában, hivatkozhatnék az angol és amerikai, valamint francia olvasótermekre, könyvcserékre stb. Az a valóság, hogy a nagy nemzetek Ausztriának szánták a vezető szerepet a Németországtól délkelet felé eső vidékeken, amint Béthouart francia tábornok megmondotta egyik híres beszédében: Bécsnek kell az összekötő kapocsnak lennie Nyugat és Kelet között kulturális téren. Az a benyomásom, hogy - amennyiben ez az irányzat megmarad - megismétlődik újra a történelem, és Bécs az lesz, ami a XVIII. században volt: valóban közvetítő nagy kulturális áramlatok szolgálatában. Valahogy az az érzés él bennem, hogy bármennyire üdvöz is a kultúra nagyhatalmaival fölvennünk a közvetlen érintkezést, mégsem lehet megakadályozni, hogy ezek az idegen kultúrák Bécsben vegyenek fel olyan arculatot, amely az Európa délkeletén
