Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1948 IX. ÜLÉSEZIK AZ ORSZÁGOS SZABAD MŰVELŐDÉSI TANÁCS

ket, hogy amennyiben ismernek alkalmas embereket, közöljék az ügyosztállyal. Eddig, sajnos, sem a pártok, sem a szakszervezet részéről nem kaptak segítséget. Igen fontos az emberanyag kiválasztása azért is, mert a régi felügyelői gárdát minél hamarabb lé­keli váltani. A leváltás részben nyugdíjazás, részben egyszerű lecserélés útján fog történni. Ha más­képpen nem megy az új anyag összeválogatása, a tanári és tanítói státusokon túl is kell majd alkalmas munkaerőket keresni. A szervezési munka után az egész kultúrélet fellendítése és helyes mederbe terelése az üo. terve és feladata. Kéri a Tanács támogatását ebben is. Igen fontos, hogy a társadalmi szervek minél több állan­dó jellegű nevelő intézményt létesítsenek és tartsanak fenn. Ennek természetesen rendszeresen, előre kidolgozott program alapján kell történnie. Az üo. munkatervében legközelebb a szabadművelődési felügyelők Gyomron f. hó 12—19-ig ren­dezendő országos konferenciája áll. Mikor az elmúlt évben a szabadművelődési munka megindult, az ország hat helyén voltak olyan összejövetelek, ahol a társadalmi szervezetek képviselői mondták el felfogásukat a szabad művelődésről. Ezután a felügyelők már olyan együttes konferenciákon vettek részt, ahol mesterségbeli utasításokkal látták el őket. A legutóbbi ilyen összejövetel áprilisban volt, amikor a kész jogszabálygyűjteményt ismertették az összegyűlt felügyelőkkel. A gyömrői konferencia célja az, hogy az ügyosztály a jövő évi munkaterv elkészítésére adjon útbaigazításokat a felügyelőknek. A Tanács tagjai részéről hangzottak el kifogások a gyömrői műsor ellen. Egyik kifogás volt, hogy az előadások között nincsen demokratikus átképző jellegű előadás. Erre azt feleli, hogy ennek a konfe­renciának a célja nem az átképzés, hanem a munkatervkészítésre vonatkozó mesterségbeli tudnivalók közlése. De a műsor az estéket amúgy is szabadon hagyta, ilyen alkalmak nagyon jók arra, hogy a kényesebb természetű kérdéseket is megbeszéljék együttesen és irányítást kapjanak. Szeretné, ha nem az üo.-hoz tartozó előadók is töltenének kint ilyen hasznos estéket. Mások azt kifogásolják, hogy az előadók közé politikailag kifogásolható emberek is kerültek. Hangsúlyozza erre válaszolva, hogy az ügyosztály emberei nem a saját véleményüket, hanem az üo. véleményét fogják előadni. Az ügyosz­tályra hozzá beosztott tisztviselőket pedig nem áll módjában felülvizsgálni és megrostálni. Alelnök köszönetet mond Gombos Ferencnek tájékoztató előadásáért, és kéri a jelenlevők hozzá­szólását. Kende István szerint a Tanács, ha megkérdezik, hozzá tudott volna járulni előadók jelöléséhez. Gombos Ferenc hangsúlyozza, hogy itt az ügyosztály tájékoztatja a saját felügyelőit, tehát intern ügye az, hogy az ügyosztály tisztviselőinek a szerepeket is kiossza. Kende István úgy látja a tervből, amit csak itt kapott kézbe, hogy a felügyelők Gyomron szakmai és politikai képzést is kapnak. Fontosnak tartaná a politikai bizottság megkérdezését is, valamint hogy az elnöki tanács ne utólag értesüljön az ilyen konferenciákról. Gombos Ferenc azért nem kérdezhette meg a Tanácsot, mert az még a szervezkedés munkájával van elfoglalva, aktíve nem működik. Nem várhatott addig a konferencia rendezésével. Vágvölgyi Tibor attól fél, hogy a Tanács majd a jövőben is mindig utólag fog értesülni. Sík Sándor alelnök szerint ez olyan elvi kérdés, amiben meg kell találni a modus vivendit. Antal Jánosné ugyan nem akarja, hogy a Tanács ügyosztálykodjék, de amikor a jövő évi munkarend összeállításáról van szó, a Tanácsot, főként elnöki tanácsát és politikai bizottságát meg kellett volna kérdezni. A Tanács tagjai elfoglalt emberek, akik nem azért gyűlnek össze, hogy utólagosan szentesít­senek eléjük adott faktumokat. Gombos Ferenc hangsúlyozza, hogy a Tanács tisztikarával megbeszélés formájában már régen kö­zölte a tervezetet. Akkor még úgy volt, hogy május 24-én ül össze az elnöki tanács, de ez a dátum mostanra halasztódott el. Sík Sándor szerint a Tanács és az üo. között a viszony olyan, mint a Köznevelési Tanács és a meg­felelő ügyosztály között. Ha a Tanács irodájához hivatalosan átteszik a kérdéses ügyet, az tudja, hogy mi a teendője. Karácsony Sándor azt kívánja leszögezni, hogy a Tanácsot elvi kérdésekben mindig meg kell kér­dezni. Lengyel Sándor még mindig nem látja elmúlottnak az időt arra, hogy a Tanács nyilvánítsa véle­ményét arról, hogy milyen előadókat kíván a konferenciához adni. Gombos Ferenc készséggel iktat be a műsorba új előadókat, ha az idő megengedi. Eddig is tervezte Darvas József, Erdei Ferenc, Karácsony Sándor, Kassák Lajos, Lukács Sándor és Veres Péter szere­peltetését. Az elnöki tanács Gombos Ferenc tájékoztatását tudomásul veszi azzal, hogy a jövőben az elvi jelen­tőségű kérdésekről jó előre kíván tájékozódni, és azokhoz hozzászólni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom