Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1946-1948 VII. AZ 1948-AS CENTENÁRIUMI ÉV MEGÜNNEPLÉSE
gondolások összhangba hozatala céljából elengedhetetlenül szükségesnek tartom, hogy a program valamennyi tárcának - így természetesen a földmívelésügyi tárcának is - a bevonásával állíttassák össze. A szabadságesztendő kellő megünneplése nemcsak belföldi, hanem külföldi szempontból is olyan nagyjelentőségű, hogy a program összeállítása nézetem szerint csak az összes érdekelt tárcák letárgyalása után oldható meg kielégítően. Az alábbiakban rámutatok azokra a szempontokra, amelyek a centenáriumi ünnepségek programjának összeállítása szempontjából tárcám ügykörét érintően jelentőséggel bírnak, illetőleg amelyek a fent említett minisztertanácsi előterjesztésbe fel nem vett újabb programpontok beiktatását teszik szükségessé. Elsősorban fel kell hívnom miniszter úr figyelmét általánosságban arra, hogy véleményem szerint a centenáriumi ünnepségeken az agrárszempontokat különösen erősen kell kidomborítani, tekintettel arra, hogy agrárállam vagyunk. Márpedig a minisztertanácsi előterjesztésben vázolt program csaknem teljesen figyelmen kívül hagyja a magyar agrárélet méltatását, az elmúlt száz évben tanúsított fejlődést, a fejlődés főbb irányait és fordulópontjait, korszakait, általában a földmívesnép legégetőbb problémáit és e problémák megoldása terén felmutatható főbb eredményeket. Továbbmenve, a centenáris program néhány kisebb jelentőségű - inkább könyvkiadási - tervtől eltekintve, a parasztságot egyáltalán nem vonja be a centenáriumba, pedig a 48-as tradíciókat talán a parasztság széles rétegei őrizték meg leghívebben. Hiányzik továbbá a programból a centenáris mezőgazdasági kiállítás és tenyészállatvásár. Az említett szempontoknak az ünnepségek rendjében való érvényre juttatása céljából feltétlenül szükségesnek tartom a programba felvenni: a korábbi években szokásban volt, márciusban megnyíló mezőgazdasági kiállításnak és tenyészállatvásárnak újbóli, az emlékünnepségekhez méltó keretben való megrendezését, amelynek előkészítésére a tárcámnál már külön bizottság is szerveztetett; a jobbágyfelszabadítás szociális és politikai jelentőségének kellő méltatását, utalással a mezőgazdasági termelés fejlesztése terén a jövőben reánk váró rendkívül nagy feladatokra; a birtokviszonyok átalakulása terén (földreform) a közelmúltban lezajlott események ismertetését és méltatását; a magyar falu szociális struktúrájának kellő kielemzése alapján a szociális válaszfalak lebontásának, illetve áthidalásának szükségességét, illetőleg ennek megfelelő formában tárgyalását a 48-as nagy nemzeti összefogás példájára hivatkozva; nagy nemzeti fásítási program kidolgozásának és végrehajtásának ismertetését. Kifejezésre szándékozom juttatni továbbá a centenáriummal kapcsolatban a szántóföldi növénytermesztés terén az elmúlt 100 év alatt elért nagy haladást is (talajművelés, vetőmag-előkészítés, csávázás, növénynemesítés, ipari és szántóföldi takaimánynövények teimesztése, öntözéses gazdálkodás stb.). A mezőgazdasági ipar ugyancsak méltó helyet kér a centenáriumi ünnepségekből, már csak azért is, mert Magyarország mezőgazdasági ipara éppen az elmúlt 100 év alatt fejlődött ki korszerű, exportképes és sok munkáskezet foglalkoztató termelési ággá. Tervbe vettem ezzel kapcsolatban az 1948. év májusában rendezésre kerülő áruminta vásár keretébe a „Magyar ipar 100 éve" címmel beillesztendő kiállításon a mezőgazdasági iparnak a „Magyar mezőgazdasági ipar 100 éve" címmel külön szerepeltetését, tekintettel annak sokrétűségére és a mezőgazdasággal való szoros kapcsolatára. A terv megvalósítására már most folynak szervezési és kutatási munkálatok. Tárcám e tekintetben két irányban kíván szerepelni a centenáriumon. A kiállításon a mezőgazdasági ipar 100 éves múltjának grafikai ábrázolásával, továbbá külön füzettel, amely az egyes mezőgazdasági iparágak 100 éves fejlődését tárgyalná történelmi hűséggel és statisztikai adatszerűséggel. A reprezentatív füzetet a tárca kb. 10 ívre (160 oldalra) tervezi, és azt a Magyar Mezőgazdasági Iparfejlesztési Társaság kiadásában kívánja megjelentetni. A májusi áruminta vásáron tárcám részt kíván venni továbbá a magyar kert- és borgazdaság összes kertészeti és szőlészeti intézményének és szervének bevonásával a legjobb kert- és borgazdasági bemutató (gyakorlati, tudományos, szemléltető, tanító) anyag felhasználásával is. Tárcámnál e tekintetben is történtek már előkészületek a kiállítás rendezéséhez felhasználandó anyag összegyűjtése, annak a kiállítási a történő előkészítése, a kiállítás helyére való elszállítása és feldolgozása, valamint az ezzel kapcsolatos tervek, javaslatok és irányelvek kidolgozása érdekében. Felhívom miniszter úr figyelmét arra is, hogy hiányzik a programból a parasztság hivatalos érdekképviseleti szervezetének az ünnepségek előkészítő munkálataiba való bevonása és ezen tűlmenőleg a parasztság ünnepi keretek között való megemlékezése a 48-as eseményekről. A fentiekben csupán vázolni kívántam azokat a szempontokat, amelyeket tárcám ügyköreivel kap-