Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA

ismeretnyújtás szolgálatába, részben pedig azáltal, hogy amint az anyagi eszközök lehetővé teszik, rádiókészülékeket juttat a művelődési szervek birtokába. 13. A bábszínház egyik csaknem teljesen elhanyagolt, de igen jelentős eszköze a szabadművelődési munkának. Ez főleg a gyermekek és a falusi lakosság körében jelentene megfelelő vezetés és irányítás mellett igen figyelemreméltó nevelő eszközt. A bábszínházak fölkarolása, támogatása, létesítése az ügyosztálynak tervbe vett elgondolása. 14. De terve az ügyosztálynak az is, hogy a szabad művelődés számára megfelelő szemléltetőeszközök­ről gondoskodik. Ezért a filmet, az üvegdiapozitíveket és egyéb pedagógiai szemléltetőeszközöket foko­zottabb mértékben kívánja a szabad művelődés rendelkezésére bocsátani. Fogalmazvány. - UMKL XIX. I-l-i-1946. Az iraton az alábbi aláírások találhatók: Horváth s. k., Hetényiné s. k., Barczán s. k., Földes s. k., Victor János s. k., Dr. Szöllősy s. k., Hollósiné s. k., Nabay Zsolt s. k., Bozsó s. k., Szathmáry s. k., Kapitánfy s. k., Tóth s. k., és 3 olvashatatlan aláírás. • 11/A Budapest, 1946. január 31. A SZAKSZERVEZETI TANÁCS LEVELE A MINISZTÉRIUMNAK A KERÜLETI SZABADMŰVELŐDÉSI TANÁCSOKBAN VALÓ RÉSZVÉTELÜKRŐL A Magyar Közlöny 1946. évi 20. számában 720/1946. sz. a ME rendelet jelent meg az iskolán kívüli nevelés szerveiről. A rendelet 2. § első pontja kimondja, hogy minden szabadművelődési kerületben, kerületi szabad művelődési tanácsot - a továbbiakban: kerületi tanácsot - kell felállítani. A rendelet felsorolja a kerületi tanács tagjait. Ezek között azonban a szakszervezetek nem foglaltatnak. A szakszervezeteknek azért is helyet kellene foglalni, mert tagjai a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak, másrészt kulturális tevékenységük is szükségessé teszi, hogy ott helyet kapjanak. Tisztelettel kérjük a minisztériumot, szíveskedjék ebben az értelemben helyesbíteni a rendeletet, és a vidéki helységekben a szakmaközi bizottság egy tagjának is helyet adni a tanácsban. A tanács tag­ját a bizottság küldi ki. Kérésünk ismétlésével, vagyunk a Szakszervezeti Tanács nevében: kiváló tisztelettel Keleti s. k. Kossá s. k. kultúrtitkár főtitkár Tisztázat. - UMKL XIX. M-i - 24. 618-1946. i 11/B • Budapest, 1946. március 22. A MINISZTÉRIUM VÁLASZLEVELE A SZAKSZERVEZETI TANÁCSNAK A KERÜLETI SZABADMŰVELŐDÉSI TANÁCSOKBAN VALÓ RÉSZVÉTELÜKRŐL Hivatkozással 1946. I. 31-én kelt felterjesztésére közlöm, hogy nyilvánvalóan tévedésen alapul az a megállapítás, amely szerint a kerületi tanács tagjai között nem szerepelnek szakszervezetek a 720/ 1946. ME sz. rendelet szerint. A R. 2. § (3) bekezdésének a) pontja kimondja mindenekelőtt, hogy a kerületi tanács - többek között - a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének, továbbá a Föld­munkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének egy-egy kiküldött képviselőjéből alakul. Két szakszervezet tehát már eleve tagja a kerületi tanácsnak, de azonkívül semmi akadálya sincs annak sem, hogy a tanácsok megalakulása után kiegészítsék egyéb szakszervezetek fölvételével is, mert a R. 2. § (4) bek. a) pontja előírja, hogy a tanácsok megalakulása után ki kell egészíteni a kerületben jelentős kultúrmunkát kifejtő szervezetek képviselőivel. Ha ilyen szakszervezetek vannak a kerületekben, akkor az illetékes tanácsnál tagul felvételre jelentkezhetnek s nyilván képviseletet is fognak nyerni a tanács­ban. Ez következik a rendelet egész szelleméből, és én a magam részéről mindenkor őrködni fogok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom