Boreczky Beatrix: Az Újjáépítési Minisztérium működésének válogatott dokumentumai, 1945–1946 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 6. Budapest, 1987)
Iratok
(a pénz forgási sebességének megfelelően) csupán kisebb összeggel (ártöbblet osztva a forgási sebességgel = bankjegytöbblet-szükséglet). Ez világossá teszi, hogy az inflatorikus hatás az ár pótlékolása esetében lényegesen kisebb, mint a jegybank közvetlen igénybevétele esetében, nem is szólva arról, hogy az előbbi esetben az egészséges pénzpolitika szempontjából fontos bankjegy-rekurrencia biztosítva van, míg az utóbbi esetben nem. Ha tehát az ipari beruházások céljaira fedezetet kívánunk találni, és a bankóprés igénybevételét nem kívánjuk fokozni, a fogyasztás megterhelése révén külön bevételi forrásra kell szert tenni. Ezt a bevételi forrást egy „Gyáripari Újjáépítési Alap" javára felszámítandó, az ipari cikkek árába bekalkulálandó 10%-os pótlék vagy a forgalmi adónak 100%-os pótlékolása révén keletkező bevétel teremtené meg. A pótlékot a jóvátételi szállítások, valamint a különböző akciók (munkásruhák gyártása stb., stb.) céljaira történő gyártások után nem kellene felszámítani. A Magyar Gazdaságkutató Intézet az egész gyáripari termelés értékét, a kettős számítások kikapcsolása után, ez idő szerint havi 3000 millió pengő körüli értékre teszi. Ezért az ún. szabad gyáripari szektor termelését jelenleg hozzávetőlegesen havi 1200 millió P-re lehet tenni, az ily pótlékból származó bevétel tehát havi 120 millió P volna. Ha pedig a forgalmi adó pótlékoltatnék, ez évi ... P bevételt teremtene, figyelemmel arra, hogy a pénzügyminisztérium szerint a forgalmi adó ... havi bevétele ... P 2 körül volt. A termelés vagy az árak emelkedése esetén a bevétel automatikusan nőne, bármely rendszert is alkalmaznánk. A közellátásügyi miniszter úr az Országos Gazdasági Tanács 1945. évi július hó 3-i ülése számára tett ugyan már előterjesztést, hogy a gyáripari vállalatok „ipari hadi kár" címen 5—10%-os pótlékot kalkuláljanak az árakba. Ezt a gondolatot akkor az Országos Gazdasági Tanács nem tette magáévá. A gondolat azonban a fentebbi és még előadandó módosításokkal felkarolandó, önként értődik, hogy a Gyáripari Újjáépítési Alap céljaira behajtott összegek felhasználását csupán a kormány irányíthatja, ugyanúgy, miként a kormány szabja meg azt is, hogy a jegybank által a gyáripari beruházások céljaira rendelkezésre bocsátott összegből mely vállalatok részesedjenek. Nem volna helyénvaló ugyanis, ha minden egyes vállalat saját céljaira fordítaná a Gyáripari Újjáépítési Alap pótlékszerű bevételeit. Ez két okból nem volna jogosult. Egyrészt ugyanis az így befolyt összegek — irányított árpolitika mellett — az egyes vállalatok számára olyan indokolatlan többlethasznot jelentenének, ami a fogyasztók megterheléséből keletkeznék. Márpedig fogyasztókat csupán a köz érdekében, nem pedig a magánosok érdekében szabad megterhelni. Másrészt az sem bizonyos, sőt nem is valószínű, hogy az egyes vállalatoknál befolyó összegeknek legcélszerűbb beruházási felhasználása az illető vállalatnál adódik. Ez azért nem valószínű, mert a legnagyobb bevétel természetesen a legnagyobb kapacitással dolgozó, vagyis legkisebb kárt szenvedett vállalatoknál jelentkezik, míg azok a vállalatok, amelyek leginkább szorulnak támogatásra, annak következtében,
