Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
de részt vállalt Magyarország fegyverszüneti szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítéséből és elsősorban katonákat szállított 1945-ben. A BHRT alkalmazottai teljesen önerőből — állami hitelek igénybevétele nélkül — kiemelték, úszóképessé tették és a télre a siófoki kikötőbe vontatták az összes elsüllyedt hajót. A munkásoknak a vállalat még fizetést sem tudott biztosítani, ezért 1946-tól állami támogatást kért — és kapott a Közlekedésügyi Minisztériumtól (ld. a 140. sz. dok.). A hajók 1946. évi újjáépítési tervei ugyan — hitelfedezet hiányában — csak részben valósultak meg (ld. a 140. sz. dok 3. sz. jegyzetét), azonban ebben az esztendőben már 6 személyhajóval rendszeres járatokat bonyolítottak le Balatonfüred—Siófok—Balatonalmádi—Balatonföld vár, valamint Balatonboglár— Révfülöp, illetve Fonyód és Badacsony között. Megindult a kőszállítás is (ld. a 144. sz. dok.). Ebben az évben végezték el magyar aknakutató alakulatok a SZEB irányításával és támogatásával az aknák eltávolítását is. Az MFTR a Dunán az elsüllyedt hajók egy részének gyors kiemelésével 1945 nyarától rendszeres utasszállító járatot indíthatott Budapest és Tahitótfalu között, és ez jelentős szerepet töltött be Budapest élelmiszerellátásában is. A téli jégzajlás után, 1946. április 4-én újra megindultak a menetrendszerű hajók, ezúttal BudapestNagyvásártelep és Dunaföldvár között, majd a hídroncs kiemelése után Kalocsáig meghosszabbíthatták a járat útvonalát. Május 2-val rendszeres hajójárat közlekedett Budapestről a szentendrei Dunaágon is Nagymaros—Dömösig közlekedhettek a gőzössel (ld. a 141. sz. dok.). 108 A roncsok és az aknaveszély miatt éjjel egyáltalán nem volt szabad közlekedni, egyébként is lassú és veszélyes volt a forgalom. Magyarország és a Szovjetunió kormánya az 1945. augusztus 27-én Moszkvában kötött gazdasági egyezmény alapján 1946. március 29-én egy újabb kormányközi szerződésben megállapodott közös vállalatok — közöttük a MESZHART és a MASZOVLET - létrehozásáról. A 4730/1946. ME sz. rendelettel (MK 1946.100. sz.) kiadott alapszabályok szerint a MESZHART budapesti székhelyű, a magyar kereskedelmi törvények szerint működő közös hajóstársaság volt. Működési köréhez tartozott a Dunán és mellékfolyóin áru- és utasszállítás lebonyolítása, folyam-tengeri fuvarozás, szállításszervezés, bizományi kereskedelem, kikötők kihasználása, továbbá hajóépítő és hajójavító gyárak, üzemanyagtermelő és beszerző vállalatok — pl. szénbányák — üzembentartása, hajók kiemelése és mentése. A vállalat részvénytársasági alapon működött, közgyűlése, igazgatósága, felügyelőbizottsága alakult, vezérigazgatója a szovjet Maszlov, helyettese dr. Lakos Pál, a MFTR alelnöke lett. A társaság alaptőkéjét 100 Mó P-ben határozta meg az alapszabály, 5000 magyar és 5000 szovjet részvényt bocsátottak ki. A vállalat a 4220/1947. ME sz. rend. értelmében széles körű adó-, vám- és illetékkedvezményt élvezett. A vállalat „apportját", vagyis nem készpénz, hanem természetbeni betétjét szovjet részről elsősorban hajók képezték, amelyekből a háború következtében alig maradt a magyar gazdaság rendelkezésére. A szovjet fél a fegyverszüneti szerződés értelmében tulajdonába került és a volt német vagy német érdekeltségű hajózási vállalatok úszóműveit bocsátotta a MESZHART rendelkezésére. Először 1946 májusában
