Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

III.AVASUTAK A STABILIZÁCIÓ IDEJÉN

elnök és igazgatók hatáskörében legyen. A megnövekedett forgalommal arányosan az előadott okok miatt nem növelhető személyzeti létszám elégtelenségt eredményezte a személyzet rendszeres túl kihasználását, amikor pl. az utazószemélyzet 36 órás és néha ennél is sokkal hosszabb szolgálatban léte egyáltalán nem volt ritkaság. Nem is beszélve az Észak-Erdély visszacsatolása után beállott katasztrofális helyzetről, amikor az amúgy is elégtelen anyaországi személyzetet kellett megritkítani, hogy az erdélyi vonalakat úgy ahogy benépesíthessük. A személyzet teljes kimerülése és az akkori sorozatos balesetek voltak a múlt hibáinak mérföldkövei. Vigyáznunk kell tehát, hogy az elkövetett súlyos hibák tenulságai feledésbe ne menjenek és ezeket a hibákat semilyen formában még látszólagos pillanatnyi sikerek kedvéért se ismételj fik meg. A 20-as évek elhibázott létszámcsökkentéseit még mentheti az a körülmény, hogy ilyen tapasztalatokkal az intéző körök akkor nem rendelkeztek, az aránytalanul nagyobb létszámfölösleget máshol foglalkoztatni egyáltalán nem tudták. Ezzel szemben az újjáépítésnél a személyzeti többletből az arra alkalmasak átmenetileg foglalkoztathatók. Az újjáépítés előrehaladtával pedig a közgazdasági élet feléledésével párhuzamosan várható forgalom-emelkedés mellett az üzemnek erre a személyzetre feltétlenül szüksége lesz. A személyzetnek pedig a múltban tapasztalt túlzott kihasználását végre meg kell szüntetnünk, nem pedig felélesztenünk. Mindezektől eltekintve előttünk lebeg a 20-as évek létszámcsökkentései által felduzzasztott és az államvasutak pénzügyi egyensúlyát két évtizeden át megrontó nyugdíjteher. A 20-as évek végén végzett tanulmányok alapján megállapítást nyert, hogy a túlzott B-listázás végeredményben kiadásnövekedést okozott. Egészen kényszerítő körülményektől eltekintve, középkorú vagy fiatalabb munkaerőket elküldeni nem szabad, mert ezekre a félig vagy egészen kiképzett alkalmazottakra még pótolhatatlan szükség lesz, az idősebbekre fordított kiadást pedig szembe kell állítanunk a teljesen improduktív nyugdíjkifizetésekkel. Meggondolandó ez főleg ma, mikor még a kevés szolgálati idővel bírt nyugdíjas és a régebben szolgáló tényleges alkalmazott összes járandósága között alig van különbség. A létszámcsökkentési döntések meghozatala előtt tekintettel kell lennünk végül arra is, hogy a végleges országhatárainkat még nem ismerjük, s így ma még a közeljövő létszámszükségletével nem számolhatunk. Figyelemmel kell lennünk arra is, hogy a háborús eseményekkel, a terület elszakadásokkal és szétszóródással kapcsolatban kereken 5700 alkalmazottunk nem jelentkezett eddig szolgálatra. Ezt tehát máris le kell írni a papíron vezetett státuslétszámunkból. A túlszolgáló alkalmazottak és a szolgálattételre visszatartott nyugdíjasok száma pedig együttesen 2700 főt tesz ki. Az eddig előadottakhoz képest tehát a nyugdíjazásokat csak egyénenkénti elbírálás és gondos szelektálás alapján szabad végrehajtani. A visszatartott nyugdíjasok alkalmazása úgyszólván teljes mértékben ilyen szelektálás eredménye, ezáltal a vasútintézet a legjobb, de egyben a legolcsóbb munkaerőhöz jutott, mert hiszen ezek díjazása általában megfelel a tényleges illetmények és a nyugdíjak közötti különbségnek. Az így visszatartott nyugdíjasok a státus létszámot különben sem érintik.