Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
II. ARCCAL A VASÚT FELÉ!
gyakran nem tudják a személyzetet rákényszeríteni arra, hogy az oktatásokra pontosan járjanak el. Ez mind a fegyelem meglazulására vezethető vissza. Sajnos a szolgálati főnökök ma már nem teljes mértékben urai a helyzetnek. Ha a személyzettel szemben erélyesen lépnek fel és büntetnek, úgy félnek a visszahatástól. Elnök: Négy hónap alatt 13 rendeletet adtunk ki. 4 Ezek a rendeletek mind kimentek, de a baj ott van, amit a miniszteri osztályfőnök úr is mondott, hogy a külső fegyelem meglazult. A lelkeket kellene fegyelmezni, ez azonban egyelőre nem történt meg. Az egyének nem érzik a felelősséget. A lelkek elszabadultak és most nehéz őket újra kordába szorítani. A MÁV baleseti statisztikáfja mindig igen alacsony volt. Megtörtént, hogy egy orosz kapitány, aki évekre visszamenőleg kérte a MÁV baleseti statisztikáját, mikor benyújtottuk neki, azt mondotta: ez hamisítvány. Nem tudta elképzelni, hogy a négy éves háború alatt és a bombázások következtében is leromlott MÁV ilyen jó baleseti statisztikát tud felmutatni. Bebrits: Nekünk nem a már kiadott redeletet kell újból kiadni, hanem megtörtént eseteket kell felsorolni, amelyek felvilágosítják a személyzetet, hogy hol követték el a hibákat és hogy kell a jövőben intézkedni, hogy a hibák elkerülhetők legyenek. Mindent el kell követni a balesetek elhárítására. A vétkesek ellene a jövőben minden esetben bűnvádi eljárást indítunk. El kell érnünk azt, hogy a balsetek ismét a régi nivóra csökkenjenek. Kérem a főosztályvezető urakat — különösen a végrehajtó szolgálatot — hogy a legszigorúbban járjanak el minden mulasztással szemben. Nem fogadhatom el azt az álláspontot, hogy a szolgálati főnökök nem urai a helyzetnek és a személyzet részéről terrorizáltatnak. A szolgálati főnökök érezzék azt, hogy a felsőbbség mögöttük áll és a fegyelmet minden körülmények között állítsák helyre. Elnök: Sajnos ez nem minden esetben érzik. Gyakran előfordul, hogy a szolgálati főnök ellen alaptalan vádaskodás következtében vizsgálat indul, felfüggesztik, letartóztatják, hónapokig tartó vizsgálat után bűncselekmény hiányában felmentik. Ezek az emberek azonban e hónapok alatt testileg és lelkileg tönkremennek, szinte azt lehet mondani, jó szolgálat már tőlük nem várható. Különösen megrendül bennük az a hit, hogy ha a személyzettel szemben fegyelmet tartanak és ennek a személyzet részéről visszahatása lenne, úgy a felsőbbség mögöttük áll és megvédi őket. Amíg ezt nem tudjuk biztosítani, addig szolgálati főnökök nem tudnak a régi eréllyel fegyelmet tartani. Bebrits: Kérem, én most nem mondhatok mást, mint, hogy mi a szolgálati főnökök mögött állunk és őket megvédjük. Ha elő is fordulnak egyéni tragédiák, ezeket a mai idők hozzák magukkal és ezeknek sajnos mindnyájan ki vagyunk téve. Elnök: Minthogy a tárgy kimerült, az ülést bezárom. Vági László kmf Varga jegyző elnök Sokszorosított. - MÁV lg. Vez. ért. jkv. 1945-1946.