Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
II. ARCCAL A VASÚT FELÉ!
nézve, hogy a hanyag és rendetlen forgalmi szolgálat, a nemtörődöm szolgálatteljesítés a vontatásnál a pályafenntartásnál melegágyai a baleseteknek. Példákat említek fel: a nyíltvonalon a jelzőket eltakarják a fák. A jelzők eltűnnek a piszokban és a gazban, távolról egyáltalán nem figyelhetjük meg, de legtöbb esetben még közelről sem. A jelzőket nem tartják tisztán, nincsenek frissen mázolva, a piszoktól és a kopásoktól teljesen összefolynak a környezettel. Ezek a jelzők valamikor piros és fehér színnel voltak élénk színekre festve, hogy messziről feltűnők legyenek. Ma mindez nincs meg. Az állomásokon a váltótárcsák — még azok is, amelyek a bejárati vágányok mellett vannak — nem mutatják a helyes irányt. Egyenes állásban kitérőt mutatnak és fordítva. Ezeken változtatni kell, de azonnal. Lehetetlen állapot, hogy Budapest-Ferencváros állomáson magam olvastam meg több ilyen helytelenül álló, fordított helyzetet mutató váltótárcsát. Ugyanilyen nagy hiba, hogy az állomáson a bejárat és kijárati jelzők, amelyek a háborús cselekmények következtében megrongálódtak és nem működnek, nincsenek érvénytelenítve. Nincsen rajtuk ferde kereszt. A személyzet azzal érvel, hogy már régóta megrongálódtak és ezért nem haználhatók. Ez nem álláspont. Egy szép napon a jelzőket megjavítják és forgalomba kerülnek és a mozdonyszemélyzet és vonatszemélyzet akkor is nyugodtan elhalad a „Tilos"-ra álló jelző mellett, mert megszokta, hogy az mindig „Tilos"-on áll és nincs érvénytelenítve. Nincsen az állomásokon határ. Eltűntek a határjelzők. Ezek nagyrésze fa volt, amelyet az emberek elhasználtak, eltüzeltek. Az állomások nagyrésze bombatámadást szenvedett, a helyreállítások után nem rakták ki az új határjelzőket. Kénytelen vagyok rámutatni még az alátéteszközök teljes hiányára. Ha a vonalon egy nyílt helyen, „Tilos" bejárati jelző előtt megállunk és a pálya mentén jobbrabalra sétálunk, tömegével fedezhetők fel a szabálytalanságok: rossz, korhadt talpfák, kiálló sínszegek éktelenítik el a pályát, amelyet a fű már jóformán teljesen benő. Hol vannak a vonalbejáró őrök? Vannak helyek, ahol a hevederek teljesen hiányoznak, a váltók csúcssíneinél a záródás nem pontos. A fennmaradó hézagok meghaladják az engedélyezett 2—3 mm-es távolságot. Elnök: A váltóknak tökéletesen kell zárni, a csúcssín záródásánál semmiféle távolság nem engedélyezhető. A váltó állítása után külön rá kell lépni a váltókörtére, hogy a tökéletes záródást biztosítsuk. 1—2 mm-es eltérés lehet, azonban ebben az esetben is meg kell vizsgálni a váltót, hogy ez nem szerkezeti hiba-e. Bebrits: A leromlott járműpark mellett sok az éles kerék. Ha nem vigyázunk, az ilyen rosszul záródó csúcssínek könnyen kisiklásra, vagy váltó felvágásra adhatnak okot. Itt kell megemlíteni, hogy a kettős vágányú pályán sokszor kitolnak a forgalmon kívül álló második vágányra javításos szerelvényeket, ezek a szerelvények erősen sérültek, egyes alkatrészek kilógnak belőlük, belógnak a szomszéd vágány űrszelvényébe. A mellette elhaladó vonatnak lépcsőjén utasok lógnak, akiket az űrszelvénybe belelógó alkatrész lesodor. Legutóbb is egy ilyen esetből kifolyólag tömegbaleset történt.
