Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

II. ARCCAL A VASÚT FELÉ!

A szolgálati főnökök tekintélyét politikai úton igyekeznek megszüntetni, ez is egyik oka a fegyelem meglazulásának. Ehhez hozzájárul még a leromlott járműpark és felépítmény. Ezeket tudom hozzáfűzni Bebrits miniszteri osztályfőnök úrnak az előbb elmondott szavaihoz. Bebrits: Válaszolni óhajtok az Elnök úr megállapításaira. Tagadhatatlan, hogy a balesetek előidézésénél vannak mélyen rejlő okok. Az ország egy nagy változáson ment át, eltűnt egy osztály, egy társadalmi réteg, amely mostanáig vállalta az ország vezetését, a földbirtok és a nagytőke uralma erősen megnyírbálódott. Az ezzel szorosan összefüggő társadalmi osztályok — ide tartoznak a régi középosztály is — erősen meggyengültek. Kétségtelen, hogy ez a régi társadalmi rend tudott a vasútnál egy bizonyos fegyelmet tartani, ezt a fegyelmet azonban egy külső terrorral kényszerítették ki, mely tulajdonképpen a félelmen alapuló fegyelem volt. Az is kétségtelen, hogy a MÁV-nak az elmúlt időben — beleértve már a háború alatti időket is — a baleseti statisztikája igen jó volt. Ez köszönhető volt az előbb említett fegyelemnek. A felszabadulással kapcsolatban azonban a lelkek is felszabadultak és ez a fegyelem, amely egy külső erőtől való félelemben gyökeredzett, megszűnt. Ezt érezni az egész országban mindenütt, de érezni a MÁV-nál is. Most nekünk az a feladatunk, hogy egy új fegyelmet kell bevezetni. Ennek az új fegyelemnek belülről kell fakadnia, a lélekből. Érezni kell mindenkinek, hogy fegyelemmel tartozik önmagának és az országnak. Ez a folyamat lassan megy, ennek a folyamatnak a meggyorsulását, sőt egyáltalán az egész létrejöttét a szakszervezeteknek kell elősegíteni és támogatni. Az alkalmazottnak külsőleg is fegyelmezettnek kell lennie. Ha azt akarjuk, hogy rend legyen, akkor a küslő fegyelmi jelenségekre is nagy súlyt kell helyeznünk. Azok, akik kirívóan megsértik a fegyelmet, azok ellen a legszigorúbban el kell járni. A rendbontókat nyilvánosan meg kell büntetni, nevüket fel kell említeni, mintegy szégyenpadra kell őket vonni. A fegyelem megszilárdítását meggyorsítják a büntető szankciók, amelyeket az alkalmazottakkal szemben alkalmaznunk kell. Akik az utasításokat a forgalmi és jelzési utasítást megszegik, azokkal szemben büntetőleg kell eljárni. A legszigorúbban érvényt kell szerezni a kiadott utasításoknak. Ha ezek a kisebb esetekben kiszabott büntetések nem járnak sikerrel és továbbra is oly súlyos balesetek történnek, mint a közelmúltban, akkor igénybe kell vennünk a közigazgatási és bírósági szerveket is. El kell érnünk a bíróságoknál, hogy a büntetéseknél a legsúlyosabb büntetésig: a halálbüntetésig is elmenjenek, mert a szabotálás vádját kell emelni és keresztül kell vinni azt még akkor is, ha a szabotálás vádját teljesen nem tudjuk valószínűsíteni. Fel kell tételeznünk, hogy az elmúlt baleseteknek nagyrésze a szabotálásra vezethető vissza.

2 Fel kell hívni továbbá a személyzet figyelmét olyan jelenségekre, amelyek melegágyai a baleseteknek. Rá kell mutatni a hiánylatoknál melyek voltak a baleseteknek mélyreható okai. Magam is vonalbeutazásaim alkalmával figyelem a forgalmat, s a forgalommal szorosan összefüggő segédeszközöket és rengeteg példát találok arra