Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
II. ARCCAL A VASÚT FELÉ!
28 Budapest, 1945. május 20. A KERESKEDELMI ÉS KÖZLEKEDÉSÜGYI MINISZTER BESZÉDE A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT ORSZÁGOS PÁRTÉRTEKEZLETÉN: ARCCAL A VASÚT FELÉ! Tisztelt Elvtársak! Rákosi elvtárs előadó beszédében két főkérdést állított az országos pártértkezlet vitájának homlokterébe. Az egyik az, hogy mostantól fogva a nemzet összes erőit, beleértve a vállalkozók bizonyos részét is, az ország újjáépítésének szolgálatába kell állítani. A másik központi kérdés pedig, amelyet felvetett, hogy folytatva harcunkat a párton belül a jobboldali opportunizmus ellen, összpontosítanunk kell a baloldali frázishősök ellen, Azok ellen, akik számos helyen diktatórikus módszerekkel dolgoznak, a pártot kompromitálják, a többi szervezetektől és tömegektől elszigetelik. 1 Az újjáépítés kérdésénél Rákosi elvtárs referátuma az első helyen említette a vasút és a posta kérdését. Ez kétségtelenül helyes. De ugyanakkor helyes az is, hogy a vasút és a posta újjáépítése nem képzelhető el annak az egész politikai vonalnak, melyet Rákosi elvtárs felrajzolt, következetes keresztülvitele nélkül. És ez az összefüggés a vasút és a posta kérdése, másrészt pedig egész politikai vonalunk között annyira szoros és közvetlen, hogy a baloldali frázispolitikának pártunkból való kiküszöbölése elengedhetetlen feltétele a vasút és a posta talpraállításának is. Mert, tisztelt Elvtársak, a vasút kérdése nem csak technikai kérdés, bár természetes, hogy a technikának itt óriási jelentősége van. De, hogy hogyan hidaljuk át a technikai nehézségeket, nem csak azon múlik, hogy abszolút értelemben milyen erőforrásokkal rendelkezünk, hanem azon, hogy milyen politikát viszünk, hogyan tudjuk meggyőzni a vasúti a vasút részére dolgozó munkásokat, az egész munkásosztályt, a nemzetet azoknak a céloknak és annak az irányvonalnak a helyességéről, amelyet mi most kidolgoztunk. Milyen bajok és nehézségek vannak a vasútnál és mellesleg a postánál? Mindenekelőtt az első és nagy nehézség abban áll, hogy a német fasiszták és a háború, amelyet országunkba hoztak, anyagilag jelentékeny mértékben tönkretette a vasutat és a postát. 45 000 vasúti kocsiból mindössze 7000 maradt futóképes állapotban. És ennek a hétezernek is jelentékeny része ma természetszerűleg még katonai jellegű szállításokkal van elfoglalva. 2800 mozdonyból maradt mindössze 450 futóképes mozdonyunk, de ezek a számok sem jellemzik teljes súlyosságában az igazi helyzetet, mert hiszen tudjuk, hogy a német fasiszták és a nyilas bérenceik elsősorban a legmodernebb és legnagyobb teljesítőképességű mozdonyokat hurcolták el, vagy robbantották fel. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a vasúti hidak túlnyomó többsége fel van robbantva, hogy a pályák többszáz kilométeren keresztül, és többnyire ott, ahol technikai szempontból a legfontosabb, fel vannak szakítva, hogy felrobbantak és megsemmisültek a jelzőkészülékek és irányító tornyok, hogy tönkretették a távíró
