Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

Azonkívül a dolognak szoros ipari vonatkozásai is voltak. Az ipari árkötöttségekből pedig a kommunista gazdasági vezetés sem gazdasági, sem politikai okokból nem tett engedményt. Egyúttal azonban a Gazdasági Fó'tanács arra törekedett, hogy a stabilizáció előrehaladtával mindinkább a szabadpiaci viszonyok szabják meg az áralakulást és hassanak ösztönzően a kínálatra. így mielőbb ki akarta küszöbölni az árkötöttségekben rejlő árdrágítási lehetőségeket. Miután az volt a tapasztalat, hogy „a megállapított árakat ... a kereskedelem minimális áraknak tekinti, és megfelelő eszközzel el tudja érni, hogy a maximális áron alul az illető cikk ne kerülhessen forgalomba ... másrészről számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy az előállító vagy a kereskedő az árrendelet formális betartása mellett meg nem engedett többletkeresethez jusson", a Gazdasági Főtanács megkezdte a kereskedelmi ár- és készletbeli kötöttségek felülvizsgálatát. A 60. sz. és a 63. sz. dokumentumaink tükrözik azt a kétféle álláspontot, amely az állami gazdasági vezetésben kialakult az árualap növekedésének és a szükségletek kielégítésének módját illetően. A Gazdasági Főtanács a kötöttségek megszüntetésénél abból a feltevésből indult ki, hogy egyes árak és áruféleségek szabaddá tétele a pénzoldalon történő fékezés és az összezsugorodott vásárlóerő következtében olcsóbbodást fog előidézni a felszabadított szektorban. Az Anyag- és Árhivatal gazdasági szakemberei viszont a kötöttségek fenntartása mellett szálltak síkra és erősen aggályosnak vélték a részlegesen végrehajtott anyag- és árfelszabadítást. A meglevő árualap elosztására a jegyrendszer kiterjesztését javasolták. Ez azonban éppen az árualap elégtelen volta következtében nemcsak hogy nem biztosította volna az áruellátást, hanem tápot adott volna a spekulációnak, amint erre Vas Zoltán Ausztria példáját idézte. A Gazdasági Főtanács főtitkára az árfelszabadítást ármérséklő hatásúnak ítélte meg, elsősorban kereskedelmi oldalról (amennyiben az a pénzforgalom szűkebb keretek közé szorításával párosul), s a felszabadításokat főleg azoknál az áruféleségeknél tartotta szükségesnek, amelyek nem közszükségletet elégítenek ki, és amelyeknek az ipari termelésre nincs további visszahatásuk (nem kerülnek további feldolgozásra). A stabilizáció után a nagy- és kiskereskedői érdekek is egyre inkább szembekerültek egymással. A kiskereskedők úgy látták, hogy a szanálásból a kereskedelemre jutó terheket jórészt Ők viselik, míg a nagykereskedelem lehetőséget talál arra, hogy profitját a kiskereskedők rovására növelje. Különösen azokban a szakmákban éleződött ki a helyzet, ahol igen keresett cikkek forgalmazásáról volt szó, az árualap viszont nem volt kielégítő. Mint az infláció alatt, a lista élén most is a textilneműek, a bőráruk és a tüzelőanyag-féleségek vezettek. A nagykereskedők manipulációi széles körben ismertek voltak a kereskedelmi életben. Kötetünkben közöljük a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara beszámolóját a textilszakmában kialakult árukapcsolási módszerről (Lásd a 67. sz. dok.): „A szakmai kereskedők ezeket a cikkeket [a különböző keresett textil-áruféleségeket - a szerk.) csak óriási nehézségekkel és anyagi áldozatok árán tudták beszerezni, mert az említett anyagokat a gyárak és a nagykereskedők csak az esetben szállították, ha a textilkeres-