Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

kedők egyéb textilcikkeket (gyenge és rossz minőségű szöveteket, eladhatatlan készárut) is hajlandók voltak egyidejűleg vásárolni." Nehéz csatározások zajlottak le a tüzelőanyag szakmában is a nagy- és kiskereskedők között. A tüzelőanyag-forgalmazás körüli tisztázatlanságok

47 már 1946 őszétől súlyos panaszokra adtak okot a kiskereskedők részéről. (Lásd a 45/A sz. dok.) A kiskereskedők panaszai azonban még egy év múlva is aktuálisak voltak. Az ún. pincés kiskereskedők különösen azt kifogásolták, hogy a telepes kereskedők egyidejűleg kis- és nagykereskedői tevékenységet folytatnak, míg a pincés kereskedők az árrendeletek szerint 5 q-nál nagyobb tételben nem adhatnak el tüzelőanyagot. Rámutattak arra, hogy a kialakult helyzetben a több jövedelemmel bíró háztartások lényegesen olcsóbban jutnak tüzelőhöz, mint a kis pénzű dolgozók. Követelték, hogy a nagyés kiskereskedői ipar együttes gyakorlása szűnjék meg a tüzelőanyag-kereskedelemben. Kívánalmaik érvényre juttatása érdekében a tüzelőanyag-kiskereskedők szövetkezetbe tömörültek. A Magyar Kézműiparosok Országos Szövetsége (KÉKOSZ) keretében létrehozták a Tüzelőanyag-kiskereskedők Árubeszerző Szövetkezetét, a Magyar Kereskedők Egyesületébe tartozó kiskereskedők pedig Fa- és Szénszakosztályukat alakították át szövetkezetté. Ez utóbbi 520 kiskereskedő tagot számlált. A tüzelőanyag-kiskereskedők megélhetési problémái - s ezek 1947 őszén igen komoly formát öltöttek - összefonódtak a tüzelőanyagárak emeléséből származó gondokkal. A Gazdasági Főtanács több ízben foglalkozott a tűzifaár kérdésével. Helyt kellett adni a termelési érdekeknek, minthogy bebizonyosodott, hogy az érvényben levő 9,45 Ft-os feladóállomási ár mellett a MÁLLERD nem képes rentábilisan termelni. A kormány kénytelen volt a tűzifa termelői árát 12 Ft-ra emelni. Problémát okozott az, hogy nagy különbség volt a belföldi és külföldi eredetű tűzifa fogyasztói ára között, s ez számos zavart okozott, sőt visszaélésre adott alkalmat az elosztás és forgalmazás során. (Lásd a 73. sz. dok.) A két előzőnél nem kevésbé fontos szempont volt az is, hogy a termelési költségek emelkedése, a külföldi eredetű tűzifa árak magasabb volta ellenére a fogyasztói árak ne emelkedjenek lényegesen. Az Anyag- és Árhivatal alternatív javaslatot dolgozott ki, azonban később csak az egyik változat került tárgyalásra. A Kereskedelem- és Szövetkezetügyi Minisztérium szakelőadója viszont ezt a tervezetet éppen a kiskereskedők szempontjából óvta meg. A Gazdasági Főtanácshoz küldött felterjesztésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Anyag- és Árhivatal javaslata a tőkeerős tüzelőanyag-kereskedőknek előnyös, mivel - az elfogadott javaslat szerint - a pincés kiskereskedők is csak közvetlenül termelőtől, vagontételben vásárolhatnak tűzifát. A kereskedői érdekképviseletek, illetőleg a fent említett tüzelőanyag-kiskereskedői szövetkezetek viszont közölték, hogy a pincés kiskereskedők nem rendelkeznek olyan tőkével, amely ekkora mennyiség közvetlen átvételéhez szükséges. A tüzelőanyag-kereskedelem problémái arra ösztönözték a kereskedelmi igazgatást, hogy ennek az árucikknek a forgalmazásából mielőbb kapcsolja ki a nagykereskedelmet. Az 1948-ban életrehívott állami tüzelőanyag-kereskedelmi rt. (TÜKERT)