Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

A kereskedelemre nehezedő terheket növelte a szanálási program szigorú árpolitikája. A stabilizációs terv, amely az inflációs áraktól teljesen független árszintet kívánt bevezetni, a kereskedelmi árak tekintetében hármas árrendszert érvényesített. Egyes esetekben az árakat, más áruféleségeknél a szakmai haszonkulcsokat, ismét másoknál csupán a beszerzési ár kiszámításának előírásait állapították meg hatóságilag. (Lásd a 38. sz. dok.) A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a jogszabály kidolgozása idején erőteljesen harcolt az átlagos beszerzési ár életbe léptetése ellen. A kibocsátásra kerülő rendeletbe végül az az előírás került, hogy abban az esetben, ha az újonnan beszerzett árumennyiség a készletben levő azonos vagy azonosnak tekinthető áruk 50%-át eléri, úgy az új beszerzési árat a készletben levő teljes mennyiségre is alkalmazni lehet.

43 1946 őszén egy kiegészítő rendelkezés azonban előírta, hogy ha az illetékes hatóság valamely árucikk árát leszállítja, úgy a leszállított árat az iparos és kereskedő egész raktárkészletére alkalmazni köteles, tekintet nélkül arra, hogy az illető áruféleségből történt-e új beszerzés. A kereskedők ezt az intézkedést kezdettől sérelmezték. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara már 1946 novemberében megpróbálta az árhatóságot álláspontja megváltoztatására rábírni. Erőteljesen hangot adott a kereskedők panaszainak, amelyek „a rájuk nehezedő súlyos közterhekről" és az „alacsony haszonkulcsról" szóltak.

44 Az inflációs időben a konjunkturális helyzetet kihasználó tőkeerős kereskedelem nem volt hozzászokva nyeresége korlátozásához, és most arra törekedett, hogy közterheit a haszon oldaláról úgy egyensúlyozza ki, hogy a terhek egy részét áthárítsa a fogyasztókra. Az Anyag- és Árhivatal gyakran megértéssel fogadta ezeket a törekvéseket, így pl. a márka cikkek árusításánál indokolatlanul magasabb haszonkulcsot engedélyezett. Végül is a Gazdasági Főtanács Titkársága lépett fel a vásárlók rovására történő, nyerészkedést előidéző intézkedés ellen. (Lásd az 50. sz. dok.) Az áruforgalmazás tekintetében az értékálló pénz megjelenése kedvezően változtatta meg az értékesítési viszonyokat. A stabilizáció előkészítése során a kormány gondoskodott arról, hogy a forint bevezetésével egyidejűleg bizonyos készletek álljanak rendelkezésre mind az élelmiszerekből, mind az iparcikkekből. A kínálat és kereslet egyensúlyát az biztosította, hogy augusztus elején csak igen csekély mennyiségű pénz került forgalomba, amelynek mennyisége alig haladta meg a bérből és fizetésből élő dolgozók összfizetését. A forgalomba hozott iparcikkek, a gyárak mintegy kéthónapi termelésének egyszerre történő piacra dobásával szemben a dolgozók csekély összegű összfizetésében megjelenő pénzmennyiség látszólag árubőséget idézett elő. A városi dolgozók kereslete, mint az várható volt, a stabilizáció első hónapjaiban túlnyomórészt a mezőgazdasági áruféleségek felé fordult.

45 Ez azt eredményezte, hogy a pénz a parasztsághoz áramlott. Ugyanakkor falun, a deflációs pénzügyi politika érdekében, a stabilizáció kezdetén pénzszűkét idéztek elő. (Lásd a 43. sz. dok.) A parasztság ezért igyekezett fölös terményeit és termékeit eladni, hogy pénzhez jusson. így tehát egészséges gazdasági vérkeringés indult meg a falu és a város között.