Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1945 III. KASTÉLYBÓL ISKOLÁT!

47/A Szentes, 1945. június n. n. A CSONGRÁD MEGYEI ALISPÁN ÁTIRATA A MEGYEI FÖLDBIRTOKRENDEZŐ TANÁCSHOZ A DEREKEGYHÁZI KASTÉLY ISKOLASZANATÓRIUMI CÉLRA VALÓ IGÉNYBEVÉTELÉRŐL A Csongrád vármegye területén iskolai szűrővizsgálatokkal felkutatható óvodás gyermekek, elemi iskolás, polgári iskolás és középiskolás tüdőbeteg tanulók részére létesítendő iskolaszanatórium céljára igényeljük a derekegyházi határban levő Weiss Manfréd-féle uradalom kastélyát és a kastélyhoz tartozó uradalmi épületeket, gazda­tiszti lakásokat és az uradalmi igazgatósági irodahelyiségeket magában foglaló épü­leteket. A kastélyra, valamint a kastélyhoz tartozó uradalmi épületekre, gazdatiszti laká­sokra és irodaépületekre a létesítendő iskolaszanatóriumnak van szüksége. A felállítandó iskolaszanatórium orvosainak, óvónőinek, tanítónőinek, tanítóinak, tanárainak, valamint az iskolaszanatórium orvosainak és igazgatóságának az iskola­szanatórium gondnokságával együttes elhelyezéséről s az ott foglalkoztatott szemé­lyek lakásának biztosításáról gondoskodnunk kell. Kérjük tehát, hogy a vármegyei tanács a derekegyházi kastélyra, a hozzá tartozó parkkal és ide tartozó épületekre vonatkozó igénylésünket az Országos Földbirtok­rendező Tanácshoz jóindulatú véleményezéssel terjessze fel. igénylésünket, orvosi véleményezések alapján, a vármegye törvényhatósági kórházi bizottsága javasolta, azzal az indoklással, hogy a vármegye tüdőbeteg-gondozását anélkül soha megoldani nem lehet, ha a kezdődő tüdőbetegségben szenvedő gyer­mekeket idejében nem vesszük iskolaszanatóriumban való elhelyezés útján kellő gyógykezelés alá. Olvashatatlan aláírás alispán

Next

/
Oldalképek
Tartalom