Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1945 III. KASTÉLYBÓL ISKOLÁT!

47/B Szentes, 1945. július 13. A NEMZETT SEGÉLY SZENTESI TITKÁRSÁGÁNAK ÁTIRATA A MEGYEI FÖLDBIRTOKRENDEZŐ TANÁCSHOZ KASTÉLYOK TANYAI INTERNÁTUSOK CÉLJÁRA VALÓ IGÉNYLÉSÉRŐL Mindannyiunk előtt ismeretes a tanyai és az árva gyermekek kulturális helyzete. Sok kiváló értékünk kallódott el a múltban azért, mert nem adatott meg a tanulás lehetősége. A demokratikus állameszmének elsőrendű feladata, de egyúttal köteles­sége ezen változtatni. A Nemzeti Segély elhatározta, hogy a tanyavilág tanulni vágyó fiai részére inter­nátust állít fel. Itt helyezné el még az elmúlt borzalmas időszak áldozatainak árván maradt gyermekeit is. Ezért azzal a kéréssel fordul a Nemzeti Bizottsághoz, mint illetékes hatósághoz, szíveskedjék „Tanyai internátus" céljaira kiutaltatni a derekegyházi vagy árpádhalmi kastélyt, Zoltán téri vagy a sövényházi kastélyt [így]. A „Tanyai internátus" működésére az elgondolásunk a következő: Az internátus jeliege - bentlakással egybekötött munkaiskola. Az internátus fel­szerelését (ágy, szalmazsák, fehérnemű) a tanulni vágyó gyermekek szülei adják be a tanulási idő tartamára. A szegény sorsú és árva gyermekek részére korlátolt szám­ban rendelkezésünkre áll ágy és szalmazsák. A hiányt társadalmi adakozás és állami segítség útján igyekszünk pótolni. A vármegye támogatását máris bírjuk. A munkaiskola keretében megnyitnánk a népiskola 8 osztályát, és egyelőre a középiskola négy alsó osztályát. Növendékeink a téli időszak alatt a tanulással párhuzamosan hasznos munkát végeznének (nyúltenyésztés, baromfitenyésztés, kosárfonás stb.). A nyári időszakban növendékeink egy része hazamegy. Az ottmaradt árva és sze­gény gyermekek az internátushoz tartozó gazdaságban hasznosítanák magukat (bol­gárkertészet, gyümölcstermelés, méhészet, galambászat stb.). Tervünk, hogy növendékeink az elméleti tudás megszerzése mellett a gazdálkodás több ágában gyakorlati tapasztalatot nyerjenek. A jövő demokráciájának tudatos, elméleti és gyakorlati tudással rendelkező gazdákra van szüksége. Meg kell még említenünk, hogy elgondolásunk alapján intézetünk idővel önmagát kifizetné, sot felesleges terményeivel hozzájárulna a jövő demokratikus Magyarország felépítéséhez. A fentiek alapján tisztelettel kérjük a Nemzeti Bizottságot az ügy mielőbbi érdem­leges elintézésére és továbbítására, mivel az internátusunkat már az Ősszel meg akar­juk nyitni. Tisztelettel Mont ár János Nemzeti Segély titkársága

Next

/
Oldalképek
Tartalom