Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

Bevezető

Az állatállományt ért háborús károkat vizsgálva megállapítható, hogy azok nem egyformán érintették az állatfajokat, illetve a veszteségek megyénként, sőt egy járáson belül is igen eltérőek voltak. A pusztulás mértéke aszerint alakult, hogy hol állt meg tartósabban a front, és hogy merre volt a hadseregek felvonulási útja. Ami külön az egyes állatfajokat illeti, a közölt kimutatás szerint a szarvasmarhaállomány maradt meg viszonylag a legjobban. Ennek az a magyarázata, hogy a szarvasmarhák többsége a kis- és középgazdaságok tulajdonában volt, ahol kedvezőbb körülmények voltak a megmentésükhöz, mint a nagybirtokokon. Az adatok szerint a tehénállománynak valamivel nagyobb része menekült meg a pusztulástól. Ez a kedvezőnek látszó körülmény azonban azt jelentette, hogy az ökörigahiány annál súlyosabb volt. Ez csak tetézte a mezőgazdaságban akkor általánosan jellemző igaerőhiányt. A szarvasmarha-állományban legnagyobb károkat Fejér megyében okozott a háború: 103 242 darabból 22 468 darab maradt meg. Fejér megye egyes községeiben a szarvasmarha- és lóállomány 85—95%-a elpusztult, ami miatt a szántóföldek 40—50%-a még 1945 őszén is parlagon volt. (Kovács István megyei képviselő jelentése.) A lóállományt még nagyobb mértékben sújtotta a háború. Ez érthető, hiszen a lovakat hadicélokra sokkal inkább igénybe vették. E téren legsúlyosabb volt a helyzet Szolnok, Szabolcs, Veszprém és Szatmár-Bereg megyékben. E négy megyében az 1942-es összeírás szerint nyilvántartott 136 005 lóból 1945-ben már csak 43 262 volt. A négy legfontosabb állatfaj közül a sertéseket és juhokat érte a legnagyobb károsodás. Ennek oka nemcsak az, hogy a hadseregek szükségleteinek fedezésére ezeket vették leginkább igénybe, hanem az is, hogy a hadszíntér közeledtével maga az őstermelő lakosság is jóval többet vágott, főleg sertésből, mint rendes körülmények között. Egyes megyékben a sertés- és juhállomány katasztrofálisan megcsappant, így például Fejér megyében 303 078 sertésből 36 490, 64 137 juhból 3199, Komárom-Esztergom megyében 101 130 sertésből 19 480, 23 252 juhból 1512 maradt meg. A közölt statisztikából állatállományunk súlyos mennyiségi veszteségét állapíthatjuk meg. A háború azonban állatállományunkat nemcsak a mennyiség, hanem a minőség tekintetében is igen érzékenyen érintette. A háború után megtartott állatösszeírásnak a háború előtti utolsó összeírással való összehasonlítása azt mutatja, hogy igen kedvezőtlen eltolódás következett be az állatállomány értékesebb, tenyészállatokra eső arányában, továbbá kor szerinti megoszlásában. A tenyészállatok állománycsökkenése lényegesen nagyobb volt, mint amilyet a megfelelő állatfajta egész állománybeli veszteségének adatai mutatnak. Különösen káros következménnyel járt az állatállomány regenerálódása szempontjából, hogy a nagy gonddal, szakértelemmel létrehozott híres tenyészeteinket (a bábolnait és a mezőhegyesit) Nyugatra hurcolták. Körülbelül 4000 tenyészmén, a méntelepek és állami ménesek egész tenyészanyaga veszett el a köztenyésztés számára. Ezenkívül a tenyészbikák 52%-a, a tenyészkanok 70%-a semmisült meg a háború folyamán. A háború hátrányosan változtatta meg az állatállomány fajta és erőnlét szerinti