Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)
II. SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTÉS
A burgonya első kapálása mindenütt befejeződött, második kapálása és töltögetése még folyik. Általában mindenütt virágzik, kielégítően fejlődik. A korai fajták már piacra kerültek. A cukor- és takarmányrépa korai vetéseinek egyelését mindenütt befejezték, és egyelés utáni kapálásuk folyamatban van. A kései vetések egyelése még tart. Általában mindkét répa erősen sínyli a száraz, meleg idő kedvezőtlen hatását, és további fejlődéséhez igen kiadós esőre volna szükség. A dunántúli részeken a kései vetésekben a gyenge fejlődés miatt több helyen jelentékeny bolhakár mutatkozik. A kerti vetemények ott, ahol öntözési lehetőség van, jó hozamot adtak és innen jelentékeny mennyiségek kerültek piacra. Ahol nem volt öntözési lehetőség, ott erősen megsínylették az eső hiányát és a nagy meleget. A borsó korábbi fajtái már érésben vannak, a kifejtő fajták pedig most kerültek piacra. A kötöttebb talajú vidékeken általában kielégítően fejlődött, a homokos részeken azonban a nagy szárazság és erős meleg miatt sok helyt koraérett lett, lesült. Egyéb hüvelyesek erősen érzik az eső hiányát, s emiatt sok helyt nem kielégítően fejlődnek. A zöldbab hozama közepes és mind nagyobb mennyiségben került piacra. A téli babok is jól virágzanak. További jó fejlődésükhöz azonban kiadós esőre volna szükség. A káposzta a kedvezőtlen időjárás miatt fejlődésében visszaesett. A gyenge fejlődés következtében sok helyt a bolha elhatalmasodott és kisebb-nagyobb kárt okoz. A száraz időjárás miatt nehezen borul, sőt a későbbi palántázásoknál a megeredés sem kielégítő. További fejlődéséhez sok csapadékot kíván. A kender és len az északi vármegyékben általában jobb, egyebütt azonban fejlődésében megállt a kedvezőtlen idő miatt. A maglen már elvirágzott, magkötése csak közepes. A c/o/iá/7>'palánták jól megeredtek, azonban a szárazság miatt általában fejlődésükben megálltak. Kiadós csapadékra volna szüksége. A szántóföldi takarmányok közül a lóhere és lucerna első kaszálása általában mindenütt be lett hordva, sőt a déli részeken helyenként a lucerna második kaszálását is megkezdték. Mindkettő első kaszálása kielégítő volt. A második sarjú azonban csak gyengén fejlődött a száraz időjárás miatt. Az egyéb pillangósok kaszálása és betakarítása folyamatban van, a hozam mennyiségileg és minőségileg kielégítő. A csalamádé az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása miatt fejlődésében megállt, kiadós esőt kíván, mert különben alacsony marad és hozama nem lesz kielégítő. A rétek anyaszénájának a kaszálása, illetve betakarítása helyenként még folyamatban van, a legtöbb helyen már befejeződött. Ahol korábban kaszáltak, ott a sarjú fejlődése a szárazság miatt nem kielégítő. A legelők is erősen megsínylették a száraz, meleg időt, különösen a homokos és szikes részeken, mert itt már lefogyott a fű, egyebütt még kielégítő táplálékot nyújtanak a kijáró állatoknak, sőt sok helyt a nagy állathiányra való tekintettel jelentékeny területeket lekaszáltak. A gyümölcsfélék közül piacon a cseresznyéből már csak a legkésőbbi fajtákból van,