Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

Bevezető

pártból nemrég kizárt képviselők fenntartásainak elhangzása után — ellenszavazat és tartózkodás nélkül 1946. május 25-én elfogadta a szénbányászat államosítását. Az államosítási törvény megszületésével lényegében egy teljes — az ország gazdasági szerkezetében alapvető jelentőségű, a kormányzat számára kulcspozíciókat biztosító — iparág került, elsőként a felszabadulás után, állami tulajdonba. A szénbányaüzemek és az azokra épülő melléküzemek szétválasztása, a szénbánya-vállalatok önmagukban deficites részének átvétele komoly tehertétele volt az államosításnak, amit tovább súlyosbított a pénzügyi kérdések rendezetlensége és az alkalmazottak átvételének bonyodalmai. A törvény az államosítást a volt tulajdonosok teljes kártalanításával mondta ki, a kérdést részleteiben és konkrétan később kibocsátandó külön törvénnyel kívánták rendezni. A kártalanítási törvény végül is nem született meg. A belföldi bányatőke államosítása 1948—1949-re fejeződött be, az államhatalom megváltozotjellegének megfelelően akkor csapott át a nagytőke korlátozása felszámolásába, Az állami kezelés közel féléves időszaka alatt nem történt átfogó intézkedés a termelés állami irányítására. A stabilizációkor az anyag- és így a széngazdálkodás irányítása az ekkor megszervezett Anyag- és Árhivatal hatáskörébe került; a széngazdálkodási kormánybiztosi hálózatot felszámolták. Az immár állami tulajdonú bányák irányítása a Gazdasági Főtanács titkárságán megszervezett Magyar Állami Kőszénbányák Központi Végrehajtó Bizottságára várt. A Végrehajtó Bizottság hivatalosan az ekkor újjászervezett Tárcaközi („Hármas") Szénbizottság intézkedéseinek végrehajtására alakult, gyakorlatilag azonban a Gazdasági Főtanács főtitkárának, a hármas bizottság tagjának, Vas Zoltánnak instrukcióit követte. Ő nevezte ki a Végrehajtó Bizottság tagjait is; így az MKP befolyása — ha alkalmazkodva is a koalíciós viszonyokhoz — döntő módon biztosítva volt a szénbányászatban. Az iparügyi miniszter előzetes elképzelésével szemben nem szénvidékenként szervezett vállalatokat, hanem erősen központosított irányító apparátust hoztak létre. Az állami szénbányavállalatot 1946 novemberében részvénytársasággá alakították Magyar Állami Szénbányák Rt. (MÁSZ) néven. Folyamatosan —1946 végéig — kiépült az Rt. központi apparátusa, megszervezték a bányavidékenként alakított hat bányakerületet s ezeken belül a körzeteket. Az egységes irányításból származó előnyök 1946—1947-ben még csak csíráikban mutatkoztak, hiszen eleinte a tüzelőanyaghiány gyors megoldásának, a bányászellátás biztosításának napi feladatait kellett elvégezni. Egyszerre kellett tehát bizonyítani az államosítás termelési és szociális előnyeit, azaz úgy kellett fokozni a termelést, hogy közben a bányászok terhelése jelentősen ne fokozódjon, életszínvonaluk viszont emelkedjék. A termelés gazdaságossága másodlagossá vált. Az állami szénbányászat működésének kezdete lényegében egybeesett a stabili-