Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

Bevezető

záció időpontjával. A forint bevezetésekor új szénárakat állapítottak meg, az összárszint kedvező befolyásolása érdekében igen alacsony szinten; az átlagár eleve alatta maradt a termelési költségnek, a MÁSZ ebből adódó hiányát az államkincstárból kívánták kiegyenlíteni, ami hozzájárult a „mindegy milyen áron, csak fokozni a termelést" szemlélet kialakulásához. Az általános árszintemelkedéssel és a termelés mennyiségének növekedésével a MÁSZ fokozottan deficites lett, amit az összegszerűen elegendő, de rendszertelenül kiutalt állami hozzájárulás csak tökéletlenül hidalt át. A növekvő deficit-kimutatás hatásos propagandaanyagot szolgáltatott az államosítás ellenzőinek. A forint kibocsátását követő általános pénzhiány idején a MÁSZ bevételei nehezen és lassan folytak be, így csak máról holnapra lehetett gazdálkodni; akadozott a bérfizetés, az anyag- és élelembeszerzés. Növelte a munkásellátás gondjait, hogy a stabilizáció érdekében a kormányzat megszüntette a szén-árucsere lehetőségét. így a munkásság az első időszakban nem érezhette az 1946 augusztusában kötött — egyébként igen kedvező — új kollektív szerződés előnyös hatását. A bányászok munkája továbbra is hősiességet és önfeláldozást kívánt. A széntermelés fokozásáért érzett felelősséggel párhuzamosan a bányászok sokszor juttatták kifejezésre elégedetlenségüket is, annál is inkább, mert az államosítástól fordulatszerű változást vártak. Ennek elmaradása és a munkáspártoknak a nehézségekért egyértelműen a reakciót felelősségre vonó propagandája hatástalanította a szakszervezet érveit, miszerint államosított iparágban a problémákat nem munkabeszüntetéssel, hanem az állami vezetőkkel karöltve kell megoldani. Továbbra is 15—20%-os műszakkieséssel kellett számolni, sok volt a hiányzó, gyakran történt 1—2 napos munkabeszüntetés. Ilyen körülmények között a széntermelés fokozásának szinte egyetlen eszköze a létszám növelése volt. A fizetések rendszeressé válásával, az ellátás fokozatos javulásával, 1946 őszétől valamelyest javult a bányászok munkateljesítménye, ugyanakkor ebben a tekintetben még nagyobb volt a lemaradás a felszabadulás előtti időszakhoz képest, mint a széntermelés mennyiségében. Pedig a szénhiány 1946—1947 telén alig-alig enyhült. A katasztrofális tüzelőanyag-hiány okai nem változtak az inflációs időszak óta, sőt, a mennyiségi problémákon kívül, újabb gondként egyre intenzívebben jelentkezett a szénminőség problémája. A háború alatti és a felszabadulást követő időszakban szinte minden bányában a könnyen lefejthető területeken dolgoztak, elhanyagolták az előkészítő munkákat, így a rendelkezésre álló szén általában rosszabb volt mint korábban. Az érdekeltségi rendszer a stabilizáció után is elsősorban a mennyiség növelésére serkentett, a minőség rovására. A MÁSZ állandó pénzügyi gondjain csak tervszerűbb munkával lehetett segíteni. A szénbányászatot az 1946 augusztus utáni irányítási rendszere alkalmassá tette iparági terv készítésére. Már 1946 novemberében elkészült a szénbányászat hároméves tervének első változata. 1947 februárjában megkezdődhetett a terv-