Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

Bevezető

feketepiaci forgalmazását. Ez, mivel a hiányosan ellátott bányászok beszerzési akcióit nehezítette, sokszor a munkások napi érdekeit sértette. Elsó'sorban az üzemi bizottságok érdeme volt, hogy megérttették a bányászsággal az újjáépítés feladataiból és a körülményekből származó nehézségeket, és ha nem is viták és kisiklások nélkül, de biztosítani tudták a széntermelés folyamatosságát. 1945 második felétől már egyre nehezebb volt a bányászokat visszatartani a megmozdulásoktól. A munkáspártok és a kormány sztrájkellenes fellépése érthető volt az adott gazdasági helyzetben, ugyanakkor a bányász — akit az egyre mostohább ellátási viszonyok mellett a termelés fokozására buzdítottak, akire a munkáspártok az élesedő politikai harcban, a választási küzdelemben fokozottan számítottak, aki továbbra is tőkés bányaüzemnél dolgozott akkor, amikor a munkáspártok nap mint nap a tőkések szabotázsáról beszéltek — türelmetlensége sem volt indokolatlan. Napirendre kerültek a munkabeszüntetések, fokozódott a munkások és műszakiak ellentéte. Akadályozta a termelést a kezdeti időszakban a létszámhiány is. A munkások egy része hadifogságban volt, sokan járták a falvakat élelemért. Nagy vonzerőt gyakorolt a bányászokra — akiknek jelentős hányada soha nem szakadt el a földtől — a földreform. A létszámhiány 1945 végére szűnt meg, de ez nem járt együtt a termelés arányos emelkedésével. Továbbra is gyakori volt a műszakmulasztás, előnytelen volt a produktív és improduktív munkát végzők aránya, sok képzetlen munkaerő áramlott a viszonylag kedvező ellátást biztosító bányákba. A szénhiány 1945 őszétől, a fűtési idény kezdetétől egyre aggasztóbbá vált. Az Ideiglenes Kormány iparügyi tárcájára nehezedett a feladat, hogy a szűkös szénkészleteket racionálisan — mindenekelőtt az alapvető iparágak igényeinek figyelembevételével — szétossza. 1945 júliusától, miután a szovjet katonai parancsnokság átadta a magyar hatóságoknak a bányákat, kísérletet tettek az elosztás központi irányítására. Mivel az Iparügyi Minisztérium Bányászati Közigazgatási Szakosztálya egymaga nem birkózhatott meg a hatósági szénelosztással, október végén széngazdálkodási kormánybiztost neveztek ki a szociáldemokrata iparügyi miniszter irányítása alatt. Lényegében ezzel egyidőben, ugyanevvel a hatáskörrel Tárcaközi Szénbizottságot állítottak fel, amely a kommunista főtitkár által irányított Gazdasági Főtanács alárendeltje volt. A kettős irányítás gazdasági szempontból előnytelen volt, de — miként a korszak egészében — a politikai szempontok minden más szempontot megelőztek. Az ipar irányításában a pozíciók döntő többségét kézben tartó két munkáspárt között 1948 elejéig napirenden voltak a hatásköri villongások. A szociáldemokraták az Iparügyi Minisztériumon, a kommunisták a Gazdasági Főtanácson keresztül igyekeztek befolyásukat növelni. A történeti irodalomból ismeretes, hogy az MKP közvetlenül a felszabadulás